Bitang nehéz meló vár a debreceniekre
Ugye tudják a debreceni drukkerek, hogy kedden este játszik a Loki kézilabdacsapata? A Fehérvár elleni derbi eredetileg január 4-ére volt kiírva, a tervezett tv-közvetítés miatt került át 7-ére, majd a televíziós társaság visszalépése után lett meg a végeleges időpont, azaz január 6., kedd, 18 óra!
Egy biztos, rendívül nehéz feladat vár a debreceni együttesére. A fehérváriak kiegyensúlyozottan teljesítenek a bajnokságban, egy botlásuk akadt, a 2. fordulóban kikaptak Békéscsabán, ezen kívül csak a Győr és Fradi tudott két pontot szerezni ellenük. A dvskezilabda.hu kiemeli, hogy az FKC-ban akadnak ismerősök, hiszen a csapat edzője, Bakó Botond dolgozott a Lokinál, míg a jobbszélső, Csáki Viktória és a kapus Kiss Éva Debrecenben nevelkedett. Utóbbi a decemberi Eb-n a magyar válogatott legjobbja volt, egyértelmű, hogy a Fehérvár legyőzéséhet őt kell először legyőzni.
Az mindenesetre biztató, hogy a debreceni lányok a szeptemberi bajnoki nyitányon remekül kézilabdáztak Fehérváron, a félidőben 12-12 volt az eredmény, s csak a hajrában tudott felülkerekedni a hazai pályán játszó FKC. Hazai pályán, reméljük, miénk lesz a hajrá!