A Veszprém nem okozhat meglepetést
A Főnix Csarnnok után a második legszebb magyar sportarénában, az újonc Veszprém otthonában szerepel a DVSC szombaton este hattól. A találkozó – a két játékoskeretet böngészve – nem ígér túl nagy izgalmakat. A Loki itthon 22-vel nyert ősszel, és ennek a felére idegenben is képes lehet a Loki. Bakó Botond vezetőedző óva int a tólzott magabiztosságtól.
– A veszprémiek ellenünk játszották első élvonalbeli mérkőzésüket, érthető, hogy akkor megilletődötten léptek pályára – emlékezett a négy hónappal korábbi találkozóra Bakó Botond a klub hivatalos honlapján. – Azóta sokat erősödtek, formálódtak, homogénebb, jobb csapat lett a Barabás KC. Egy szimpatikusan küzdő, ambiciózus együttesről van szó, amely már bizonyította, hogy nem csak résztvevője akar lenni az első osztályú bajnokságnak, hanem jól is akar szerepelni. Ezt támasztja alá a helyezésük, illetve a figyelemre méltó eredményeik. Múlt héten nyerni tudtak Székesfehérváron, de korábban legyőzték a Hódmezővásárhelyt is. Komoly jó mérkőzésre számítok, s erre szükségünk is van, mert szeretnénk elérni a megfelelő formát, s ehhez hozzájárulhatnak az ilyen meccsek. Bízom benne, hogy a vásárhelyi győzelem óta sikerült előre lépnünk, hiszen a héten keményen, jól dolgozott a csapat, s szerencsére mindenki egészséges, így a legerősebb kerettel léphetünk pályára szombaton.
Az állás: