Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tönkreverte a Jégtörőket a DHK

| 2010. 03. 07. | 21:57:55
Debrecen – Szoros meccset jósoltunk, de nagy örömünkre szolgál, hogy nem lett igazunk. A DHK akkora verést mért a Jégtörőkre, hogy azt még sokáig megemlegetik Dunaújvárosban.
Tönkreverte a Jégtörőket a DHK
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A két csapat a nyolcadik percig még fej-fej mellett haladt, onnantól kezdve a debreceniek begyújtották a rakétákat, és állva hagyták a vendégcsapatot. Az első harmad 10. és a második harmad 16. perce között zsinórban tíz gólt (!) ütöttek Györgyék, padlóra küldve az ellenfelet, mely még úgy sem tudta számára tisztességessé tenni a végeredményt, hogy a harmadik harmadot megnyerte.

A DHK így szépen búcsúzott a lelkes közönségétől, ebben a szezonban ugyanis már nem játszik több tétmeccset hazai pályán. A jégkorong OB I. rájátszását egy négyes torna keretén belül rendezik meg Dunaújvárosban. A debreceniek alapszakasz-győztesként várják a rájátszást, azaz a dunaújvárosi négyes tornát (március 20-21.), ahol az elődöntőben az alapszakaszban utolsó helyen végzett Szegeddel csapnak össze. A másik ágon Jégtörők–MAC találkozót rendeznek a döntőbe jutásért.

Jégkorong OB I/B, alapszakasz:
Debreceni HK–Dunaújjvárosi Jégtörők 13–4 (3–1, 8–0, 2–3)
DHK: Máthé Csaba – Kelemen Tibor, Szerdahelyi Gábor, György József, Bálint Artúr, Fábián Donát, Igor Razov, Pál Csaba, Zeke Dávid, Szőcs Botond, Hegedüs Dávid Koppány, Horváth Dávid, György István, Nagy Zoltán, Kovács Péter, Fábián Dániel, Salánki Attila, Magyar Zoltán (kapus).
Gólszerzők: Fábián Dániel, György J. 2, Bálint 2, Salánki, Tóth, György I., Horváth 2, Szőcs, Nagy Z., Pál Cs., illetve Mekler 2, Kis 2.
Kiállítások: 16, illetve 34 perc.

További híreink
Több jégkorongozótól elköszönt a DEAC
Több jégkorongozótól elköszönt a DEAC
Elkezdődött a következő szezon keretének kialakítása az új szabályok figyelembevételével.
Jégkorong-vb: hosszabbításban dőlt el a döntő
Jégkorong-vb: hosszabbításban dőlt el a döntő
Finnország ötödször végzett az élen.
A végén még kaptak egy nagy zakót a magyarok
A végén még kaptak egy nagy zakót a magyarok
Ezzel együtt jövőre is a világelitben folytathajták.
Kiütötték a magyarokat Svájcban
Kiütötték a magyarokat Svájcban
Eggyel kevesebbet kaptunk, mint tavaly.
Átalakul a DEAC bajnoksága
Átalakul a DEAC bajnoksága
Kérdés, hogy a debreceniek ehhez miként alkalmazkodnak.
Jégkorong-vb: nem csak bennmaradnának a magyarok
Jégkorong-vb: nem csak bennmaradnának a magyarok
A válogatott első ellenfele Finnország lesz.
Ez egy vállalható magyar vereség
Ez egy vállalható magyar vereség
Önbizalmat adhat a vb-nyitányra.
Válogatott: az utolsó debreceni is kikerült
Válogatott: az utolsó debreceni is kikerült
Korábban Mihalik Gergőnek és Molnár Dávidnak köszönték meg a részvételt.
Jégkorong-vb: nem lesz DEAC-os résztvevő
Jégkorong-vb: nem lesz DEAC-os résztvevő
Mihalik Gergő kikerült a keretből.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jóváteheti bűnét a debreceni tolvaj
Jóváteheti bűnét a debreceni tolvaj
Az ügyészség az eljárást hat hónapra felfüggesztette.
Hirdetés
Hirdetés
Kapitány István felajánlja teljes miniszteri fizetését
Kapitány István felajánlja teljes miniszteri fizetését
A Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak.
Nőtt Orbán vagyona, csökkent Magyar adóssága
Nőtt Orbán vagyona, csökkent Magyar adóssága
Ők is elkészítették a vagyonnyilatkozatukat.
Van olyan tiszás képviselő, akinek 82 ingatlanja van
Van olyan tiszás képviselő, akinek 82 ingatlanja van
Valakinek a Kanári-szigeteken van lakása, másnak Hurghadán üdülője.
Gazdaság
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Nőtt a gyereklétszám, megújult az óvoda Kismarján
Három év alatt felújítások, új programok és egyre több beiratkozó érkezett a Tarka-Barka Óvodába.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.