Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rangadóra készül a DHK

| 2010. 11. 21. | 12:46:23
Debrecen – Hazai pályán fogadja a Vasas csapatát a Debreceni Hokiklub vasárnap este 19 órától a tócóskerti jégcsarnokban, immár Salánki nélkül.
Rangadóra készül a DHK
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újabb rangadó vár a György-legénységre vasárnap este, akik ezúttal a listavezetőt fogadják. Ráadásul kettős feladat hárul a debreceni korongozókra, hiszen a múlt heti, Crvena Zvezda elleni kiadós vereség után a csapatvezetés mellett a szurkolók is elvárják a győzelmet. A Vasas öt győzelemmel és két vereséggel áll a bajnokság élén. A debreceniek győzelmükkel beérnék, sőt meg is előznék a fővárosi csapatot.

György József edző a Cívishír kérdésére elmondta, hazai pályán mindenképp győzelmet vár csapatától a szerbek elleni botlás után. Nehezíti helyzetét, hogy a csapat egyik meghatározó játékosa és egyben sortársa, Salánki Attila bizonytalan ideig nem játszik a csapatban. Mielőtt rosszra gondoltunk volna, az edző megnyugtatott bennünket: Salánki külföldi munkavállalás miatt esett ki a csapatból. A mester tájékoztatása szerint visszatér a csapatba Bálint Artúr, sőt a fiatal miskolci tehetség, Túróczy játékára is esély van.

Aki nem elégedne meg az esti rangadóval, az már veheti is az irányt, hiszen egész nap korongoznak a Tócó-völgyben. Délelőtt a minik "tornáznak", míg 14 órától az Országos Amatőr Bajnokság küzdelmeit élvezheti a nagyérdemű.

Az esti szuperderbire a belépők felnőtteknek 400 forintba, diákoknak 200 forintba kerülnek.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Úgy tűnik, ismét jégeső verheti el Debrecent
Úgy tűnik, ismét jégeső verheti el Debrecent
Felhőszakadásra kell számítani.
Hirdetés
Hirdetés
Szakképzés: Ladányban éppen úgy, mint Debrecenben
Szakképzés: Ladányban éppen úgy, mint Debrecenben
A legkorszerűbb technikával, technológiával ismerkedhetnek a szakmát tanulók.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.