Politikusfeleség a debreceni hoki szolgálatában

Cívishír: – Politikusfeleségként annyira unatkozott, hogy belevetette magát a magyar hoki ügyeibe?
Éles Krisztina: – Nem tartom sportszerűnek a kérdést, mert amikor hajnali négykor keltem, hogy a gyerekeknek szervezett tornán teát főzzünk és zsíros kenyeret kenjünk, s amikor átutazzuk hétvégén az egész országot a csapattal, erre áldozva minden szabadidőt, akkor azt nem politikusfeleségként teszem, hanem anyaként. A nagyobbik fiam hatodik éve jégkorongozik, azóta a fél életemet a jégpályán töltöm. Nem csak én, hanem a többi anyuka és apuka is. Ha a szülők nem lennének, csapat sem lenne. Ma Magyarországon sajnos a szülőknek kell eltartaniuk a sportegyesületeket. És nem abból a célból teszik ezt, hogy ne unatkozzanak.

Cívishír: – Igen ám, csakhogy a többi anyuka nem tagja az országos szövetség elnökségének.
Éles Krisztina: – Amikor a nagy fiam jégkorongozni kezdett, éppen gyesen voltam a kicsivel. Úgy kapcsolódtam be a munkába a Debreceni Hoki Klubnál, és egyre többet vállaltam a klub menedzselése, a sportszervezés, a logisztika terén, ami egyébként Kovács Zoltán országos főtitkárnak tűnt fel először, és ő kért fel, hogy jelöltessem magam az elnökségbe, ahová végül a DHK jelöltjeként választottak be.

Cívishír: – Az országos szövetségben egyedüli nő, kőkemény hokisok veszik körbe. Nem „eszik meg reggelire”?
Éles Krisztina: – Azok a sportemberek kellő tisztelettel viseltetnek a nők iránt. Ha nem is az elnökségben , de az MJSZ-ben és a klubcsapatoknál nem kevés nő dolgozik. Ma ,2011-ben meg különösen kőkorszakinak tartom az ilyen kérdést. Az elnökség előtt megannyi téma van. Én nyilvánvalóan nem szólok bele a sportszakmai kérdésekbe, mert az a szakmai bizottságok dolga, megbeszélik, megvitatják a ligaüléseken. Én az utánpótlást, illetve a magyar jégkorongos családokat, a vidéki klubokat képviselem, ha úgy tetszik. Országszerte nyolcvan százalékban az anyukák állnak a palánk mellett a gyerekcsapatok edzésein, érdemes megnézni Debrecenben is kedden és pénteken este, amikor a legkisebbeknek tartanak foglalkozást. Ha pedig arról van szó, hogy ki milyen feladatot vállal és végez el, akkor nem teljesen mindegy, hogy milyen nemű az illető?

Cívishír: – Zokon veszi, amikor a férje meghosszabbított végtagjaként emlegetik?
Éles Krisztina: – Ezt a felettébb lekezelő jelzőt én most hallom először Öntől, és természetesen nem esik jól. Sajnálom, hogy a Debreceni Hoki Klub és a Magyar Jégkorong Szövetség tagját, nem a jégkorong nagyszerűségéről, a sportág küzdelmeiről és sikereiről, nem a klub feladatairól és céljairól kérdezik, hanem a sporthoz kicsit sem kapcsolódó témában faggatják. Ezzel a jégkorong sport közösségét nézik le. A sportszervezés egy szakma, amit én nagy alázattal végzek. A férjemnek a nap 24 órájában más elfoglaltsága van. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

Cívishír: – Mondja csak, mennyibe kerül a fia jégkorongozása?
Éles Krisztina: – Havi 13 ezer forint a tagdíj, ehhez jönnek még a felszerelések költségei. Hát, nem olcsó, sőt, a jégkorong talán az egyik legdrágább sport. Egy korcsolya minimum 20 ezer forint, a gyerekeknél legalább évente cserélni kell.

Cívishír: – Akkor egy pedagógus házaspár keressen más sportot a gyerekének?
Éles Krisztina: – A DHK-ban százötven gyerek jégkorongozik, nem mindenki jómódú, és bizony pedagógusok gyermekei is akadnak. Egy biztos: komoly anyagi áldozatvállalás szükséges ehhez a sporthoz. Egyébként azért dolgozunk,hogy a DHK segíteni tudjon a nehezebb anyagi helyzetben lévő szülők gyerekeinek. Mi nem elitklubot akarunk építeni, hanem egy nagy tömegbázist. Minél több a gyerek, annál több tehetségre bukkanunk, aki majd a válogatottságig viszi, s öregbíti a debreceni hoki hírnevét. Büszkén mondhatom, hogy a felnőttet leszámítva minden korosztályunk ad válogatott kerettagot. Ahhoz képest, hogy hat éve áll a fedett jégpálya Debrecenben, ez nem olyan rossz.

Cívishír: – Ugye tudja, hogy ütős utánpótlása csak egy élvonalbeli csapatnak lehet? A gyerekeknek nem elég tévében nézni a menőket, testközelből is kell példaképet választaniuk.
Éles Krisztina: – Mérkőzésben nincs hiány, hiszen a felnőtt csapatunk színvonalas, izgalmas és látványos csatái jó például szolgálnak a fiatalabbaknak. De abban igaza van, hogy ha a hoki élmezőnyéhez szeretnénk felzárkózni , akkor az 1.osztályban kell indulnunk. Minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy Debrecennek belátható időn, mondjuk egy éven belül élvonalbeli csapata legyen. Ez nem szándék, akarat és alázat, hanem pénz kérdése. Keressük a támogatókat, folyton azt tesszük.

Cívishír: – Mennyi pénz kell?
Éles Krisztina: – Alsó hangon ötvenmillió forint egy évadra, mégpedig debreceni, vagy Debrecenhez erősen kötődő játékosokkal számolva. Megállapodásunk van az egyetemmel, az önkormányzattal, közös akarat, hogy OB I-es csapatta legyen a városnak.

Cívishír: – Féltucat politikusfeleség nem tudná összekalapolni az ötvenmilliót?
Éles Krisztina: – Nem! Ez nem politika, hanem sportmenedzselés. Hat éve épül a fedett jégcsarnok, de már most kicsinek bizonyul a parkoló egy felnőtt hokimeccs vagy nagyobb utánpótlástorna alkalmával. Ezt azt jelenti, hogy kezd kialakulni a jégkorong tömegbázisa Debrecenben, mellesleg az OB II-es csapat folyamatosan nyeri a bajnokságot. Azon dolgozunk, hogy a Debreceni Hoki Klub olyan értéket képviseljen, ami mellé érdemes odaállni érdemes támogatni. Most már oda tudunk menni a cégekhez, hogy íme, tessék, egy 150 fős utánpótlásbázisra és a bajnokcsapatra szeretnénk pénzt kérni!

Cívishír: – A fiából miért nem Dzsudzsák Balázst akar nevelni?
Éles Krisztina: – Nekem ebbe nem volt beleszólásom, a fiam korcsolyázni járt, és amikor meglátta az első jégkorongozót teljes harci díszben, akkor a hoki rabja lett. Általa én is „megfertőződtem”, mert egyrészt egy anya előbb-utóbb megszereti, amiért a gyereke rajong, másrészt a jégkorong egyébként is egy könnyen megszerethető sport, mert rendkívül dinamikus, látványos, kombinatív játék. A hoki csak bónusz, a DHK-val és a jégcsarnokkal az elsődleges célunk az, hogy az úszás és a kerékpározás mellett a harmadik alap mozgásforma a korcsolyázás legyen, amit a gyerekekkel megtaníttatnak a szülők. Onnan már csak egy lépés megszerettetni a jégkorongot.

Cs. Bereczki Attila