Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jön a Fradi Debrecenbe!

| 2010. 10. 10. | 13:07:01
Debrecen – Megkezdődik a bajnokság, melyben „az öregeket élve megeszik és bedarálják.” A jégkorong OB I/B nyitányán az FTC-Dunaferr lesz a vendég vasárnap este hattól a Tóciban.
Jön a Fradi Debrecenbe!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Amint azt már megírta a Cívishír, változik a második vonal lebonyolítása, és a mezőnye is más lesz. Az alapszakaszt úgy bonyolítják le, hogy összeolvad a felnőtt OB I/B és a juniorbajnokság. Ez több meccset eredményez, no meg lényeges javulást hozhat a színvonalban, hiszen számos fiatal tehetség bizonyítási vágytól fűtve lép majd jégre, s nem öregfiúk bajnokságot láthatunk. Az alapszakasz után szétválik a mezőny, és a juniorok is, a felnőttek is külön-külön vívnak még egy kört.

A debreceniek is a fiatalítás jegyében készültek fel a bajnoki rajtra. György József korábban úgy fogalmazott, hogy olyan bajnokság következik, melyben az öregeket „élve megeszik, bedarálják”. A debreceniek is több saját nevelésű fiatal vetnek be, s tőlük várják, hogy megállja a helyét a csapat az erős mezőnyben.

Vasárnap este hattól kiderül, nagyjából mire számíthatunk a 2010/2011-es szezonban. A Dunaújváros és az FTC közös gárdája elleni találkozóra a belépés ingyenes. Hajrá, Debrecen!

A jégkorong OB I/B alapszakaszának menetrendje itt olvasható!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
Méltó módon emlékeznek azokra a nagy irodalmi klasszikusokra, akik a cívisvárosból indultak vagy Debrecenhez kötődnek.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.