Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Imádkoznak, hogy minden rendben legyen

| 2010. 03. 09. | 11:28:18
Debrecen – Huszáros hajrával megnyerte a jégkorong OB I/B alapszakaszát a DHK, de ez még csak annyit jelent, hogy a Szegeddel játszik a döntőbe jutásért. Messze még a címvédés. + Kanadai táblázat!
Imádkoznak, hogy minden rendben legyen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni jégkorongozók utolsó alapszakaszbeli meccsükön 23–4-es győzelmet arattak a dunaújvárosi Jégtörők ellen, és ezzel az első helyen jutottak a bajnoki elődöntőbe. Az elmúlt évek gyakorlatához képest változik a lebonyolítás. Míg korábban a csapatok három győzelemig tartó rájátszásos párharcot vívtak az alapszakaszbeli helyezések alapján, addig ebben az esztendőben úgynevezett Final Fourt rendeznek, azaz a négy csapat egy torna keretében dönti el a dobogós helyezések sorsát, mégpedig Dunaújvárosban (március 20-21.).

A debreceniek, mint az alapszakaszban élen végzett társaság, a Szegedi Tisza Volánt kapják ellenfélül a március 20-i elődöntőben. A tabella alapján akár legyinthetnénk is, de György József vezetőedző óva int a túlzott magabiztosságtól.

– A szegedieké egy folyamatosan fejlődő csapat. Nagyon komolyan veszik a hokit, a hírek szerint úgy edzenek, mint a profik, azaz minden nap. Mi csak álmodozunk erről. Érdemes megfigyelni, hogy a bajnokságban egyre szorosabb meccseket játszottak mindenkivel, a végén a Jégtörőktől csak hosszabbításban kaptak ki, a MAC-ot pedig megverték. Talán a legjobb kondícióban lévő gárda, sikerre éhes fiatalok alkotják. Ezzel együtt persze mi vagyunk az esélyesebbek, csak hangsúlyozom, hogy nem szabad félválról venni az elődöntőt – mondta a Cívishírnek György József, a gárda játékosedzője (a képen), aki az alapszakaszban a kanadai táblázat élén végzett a bajnokságban.

György József már elmondta portálunknak, hogy nem ért egyet a Final Four-ral, mert szerinte ott a pillanatnyi forma dönt majd a csapatok között, és nem feltétlenül igazságos, de elfogadja a szövetség elöljáróinak a döntését. Mint mondta, ha a DHK a legerősebb összeállításában tud pályára lépni a jövő hét végén Dunaújvárosban, akkor nagy a sansz a címvédésre, de ha meghatározó emberek kidőlnek, akkor gondok lehetnek.ű

– Engem például még lehet pótolni, de Máthé Csabát már nem! – utalt a DHK-portás meghatározó szerepére György József. – Csaba a csapat lelke, ő ad nekünk támaszt és önbizalmat. Talán az összes sportág közül a jégkorongban van a legfontosabb szerepe a kapusnak. Ha ő megsérül vagy lebetegedik, akkor végünk van! Imádkozunk, hogy minden rendben legyen, és akkor hazahozzuk a bajnoki trófeát Dunaújvárosból – így György József.

BeA

A DHK kanadai táblázata az alapszakasz után

Jelmagyarázat:
Gp:
meccsek száma; G: gól; A: gólpassz; Pont: gól és gólpassz együtt; +: a csapat gólt lőtt, amikor a pályán volt; –: a csapat gólt kapott, amikor a pályán volt.

Az OB I/B állása:

A Jégtörők–Szeged mérkőzés, de az érdemben nem befolyásolja a tabellát. A bajnoki elődöntőben, március 20-án Debrecen–Szeged és Jégtörők–MAC összecsapásokat rendeznek. Másnap, március 21-én a győztesek a bajnoki címért csapnak össze.

 



 

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.