Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Háromból három: a MAC is behódolt a DHK-nak

| 2010. 10. 25. | 11:22:07
Debrecen – Folytatja remek szereplését a jégkorong OB I/B-ben a Debreceni Hokiklub gárdája, mely az alapszakasz  harmadik fordulójában a MAC együttesét győzte le, és még még gólt sem kapott.
Háromból három: a MAC is behódolt a DHK-nak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A hajdúsági együttes két győzelemmel várta a meccset, míg a fővárosiak 50 százalékos mutatóval érkeztek. A találkozó heves rohamokkal indult, de az első húsz percben a hálók érintetlenek maradtak. A folytatásban sem volt nagy gólparádé, de György József a harmad derekán betalált, s ezzel előnyben fordult a a hajdúsági gárda az utolsó játékrészre.

A végén már debreceni hokisulit látott a nagyérdemű. György István egy mesterhármast jegyzett a harmadik harmadban, és betalált még az ifjú Könczei Áron – akiről megírtuk, hogy pengés hokis –, így lett teljes a kép és meggyőző a hazai siker.

A debreceniek legközelebb november 14-én, vasárnap játszanak itthon, amikor a bajnoki címvédő Szegedet fogadják, addig az Újpest és a szerb Czrvena Zvezda otthonába látogatnak.

DHK–MAC 5–0 (0–0, 1–0, 4–0)
300 néző, vezette:Sós Zoltán (Soós D., Sipos)
DHK: Máthé Csaba – György József, Bálint Artúr, Igor Razov, Kelemen Tibor, Mokrai Ádám, Könczei Áron, Hegedüs Dávid Koppány, Szőcs Botond, Túróczy Örs, György István, Miskolczi Márk, Nagy Zoltán, Fucskó Tamás, Fábián Donát f, Fábián Dániel, Elekes Darabont Hunor-Csaba, Salánki Attila, Gindeli Balázs, Ábrahám Péter.
Gólszerzők: György J., György I. 3, Könczei.
Kiállítások: 22, illetve 30 perc.

A mérkőzés jegyzőkönyvét megtekintheti ide kattintva!

Jégkorong OB I/B. alapszakasz:

OB I/B. - Junior Bajnokság
Közös Alapszakasz
UTE DEB DUN VHC MAC TVS CZ DAB M. 3p. 2p. 1p. 0p. +:- p
1. Újpest TE                 3 2 1 - - 16:13 7
2. Debreceni HK     8:3   5:0       3 3 - - - 25:5 9
3. Dunaferr SE       2:1     3:1   4 3 - - 1 14:13 9
4. Vasas HC 3:4       6:2     20:4 4 2 - - 2 30:12 6
5. MAC Népstadion                 3 - 1 - 2 7:15 2
6. Tisza Volán-Szpartak (7:8)   3:6   (4:5)       3 - - 2 1 14:19 2
7. Crvena Zvezda (3:4)           8:5 3 1 - 1 1 12:12 4
8. Jégtörők   2:12             3 - - - 3 11:40 0

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kosz, rágcsálók nyomai a földön: bezártak egy nagyerdei éttermet
Kosz, rágcsálók nyomai a földön: bezártak egy nagyerdei éttermet
Súlyos hiányosságokat tárt fel a Nébih ellenőrzése.
Hirdetés
Hirdetés
EP-választás: megérkeztek az első levélszavazatok
EP-választás: megérkeztek az első levélszavazatok
Az első napon 7200 voksot adtak le a külképviseleteken.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.