Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen megint lemarad erről a buliról

| 2012. 09. 06. | 20:32:01
Az OB I-ben elindult volna a hajdúsági gárda, de olyat nem rendeznek.
Debrecen megint lemarad erről a buliról
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A pénteken rajtoló MOL Ligával új fejezet kezdődik a magyar jégkorong történetében: a nemzetközi sorozat egyben magyar bajnokság is, és mivel az utóbbi tíz évben egyeduralkodó Fehérvár ebben a szezonban kizárólag az osztrák pontvadászatra összpontosít, biztosan új győztest avatnak.

Idén hét csapat részvételével rendezik meg a Mol Ligát, melyben a négy magyar együttes (Dunaújváros, Miskolc, FTC, Újpest) mellett két erdélyi (Csíkszereda, Brassó) és egy felvidéki csapat (Érsekújvár) vesz részt. Ez lesz a MOL Liga ötödik évada, és először vesz részt benne szlovákiai együttes

Az alapszakaszban minden együttes 48 mérkőzést vív február 25-ig. Az elődöntőben az első a negyedikkel, a második a harmadikkal találkozik három győzelemig tartó párharcban. A fináléban négy siker szükséges az aranyéremhez. A döntő első időpontja március 12., és legkésőbb március 26-án avathatnak bajnokot.

Amennyiben a MOL Ligát nem magyar együttes nyeri, úgy az a csapat lesz a hivatalos magyar bajnok, amely a MOL Ligában a legelőkelőbb helyen végzett. Az OB I-ben elindult volna a hajdúsági gárda, az OB II-es bajnok Debreceni Hokiklub, de olyat nem rendeznek.

Az osztrák EBEL-ben edződő fehérváriak - mint ahogy az elmúlt évtizedben és főleg a legutóbbi elődöntőben és fináléban is látszódott - kinőtték a magyar bajnokságot. A legutóbbi szezonban a négy között a Dunaújvárost 3-0-s összesítéssel, 16-3-as gólkülönbséggel, a döntőben pedig a Miskolcot 4-0-s összesítéssel, 34-5-ös gólkülönbséggel győzték le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
A Daru-Csegei utcában történt a baleset.
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.