Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Tankcsapda is kiáll az új gárda mellett

| 2014. 09. 15. | 15:42:17
Mert a lokálpatriotizmus kötelez! Hajrá, Debrecen!
A Tankcsapda is kiáll az új gárda mellett
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

 Az újonnan csatlakozó Debrecennel, valamint a korábbinál lényegesen bőségesebb közösségi média megjelenéssel rajtol szerdán a jégkorong MOL Liga hetedik szezonja. Amint az a 2014/15-ös sorozat hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott: az Érsekújvár (Nové Zámky) szeretné megvédeni címét, az előző idényben finalista Brassó, valamint a magyar bajnok Dab.Docler, a Miskolc és a friss Román Kupa-győztes Csíkszereda a döntőbe jutást tűzte ki célul.

A Ferencváros - amelynek szakosztályvezetője, Almássy Kornél bízik benne, hogy 2017-es év végére már lesz saját pályájuk -, az Újpest és a mezőnyhöz most csatlakozó, a 227-szeres válogatott Ladányi Balázzsal erősített Debrecen a rájátszásba kerülésért harcol. A hajdúságiaknál cél még az is, hogy a városban megszerettessék a hokit, és minél több szurkolót csalogassanak ki a mérkőzésekre. Ebben segíti őket a helyi Tankcsapda-együttes, amelynek tagjai a budapesti sajtótájékoztatón is megjelentek, és ott lesznek a pénteki hazai rajton is, amikor az Újpest lesz a debreceniek ellenfele.

Kerey Péter ligaelnök elmondta: a romániai Galac és a szlovákiai Homonna is érdeklődött a MOL Liga iránt, ám a komoly feltételeknek egyelőre nem tudtak megfelelni, így elhalasztották a belépésüket. Hozzátette, február-március táján lehet aktuális, hogy mely csapatok kívánnak jövőre csatlakozni, de nekik mindenképpen meg kell győzniük a mostani résztvevők többségét, hogy belépésükkel emelkedik a színvonal és a nézettség.

Kovács Csaba, a magyar szövetség szakmai alelnöke kiemelte: minden eddiginél erősebb a MOL Liga, érthető, ha egyre többen szeretnének belépni, és van reális alapja a létszámbővítésnek. A névadó szponzor képviseletében Kelenvölgyi Ágnes szponzorációs vezető jelezte: keresik a magyar szervezésű nemzetközi ligába a határon túli csatlakozókat, de a szakmai kérdésekbe nem szólnak bele.

A február elsejéig tartó alapszakaszban minden csapat három oda-vissza kört játszik. Az első és második helyezett egyből az elődöntőbe jut, a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel küzd meg a négy közé kerülésért. Az elődöntő február 17-én, a finálé március 7-én rajtol. A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak. Amennyiben a playoff-ban a rendes játékidőben döntetlen az állás, akkor az első gólig folytatják a meccset.

A csapatokban az eddigi öt helyett hat légiós szerepelhet találkozónként. A magyar bajnok a MOL Ligában legjobb helyezést elérő magyarországi csapat lesz.

A bajnokságnak saját honlapja indul molliga.eu címen. Minden találkozót közvetítenek az interneten elérhető Mol Liga TV-n vagy a Digi Sporton. Ezen kívül mobil applikáción, Facebook-on és Twitteren is jelen lesz a liga.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!