A magyar álom, a realitás és a rémálom
Minden játékosától a maximumot várja Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya a vasárnap kezdődő gojangi divízió I/A-világbajnokságon, és akkor - szerinte - még a világelitbe jutás sem elérhetetlen. A kanadai szakember elmondta: van egy álom, a feljutás, van a realitás, a harmadik-negyedik hely, és van rémálom, a kiesés.
Az öt vb-ellenfél közül egyedül a házigazda dél-koreaiakkal szemben pozitív a mérlege a magyar csapatnak, ugyanakkor az egymás elleni utolsó összecsapáson a rivális Budapesten tudott győzni. Az ázsiai gárdának ez az egyetlen sikere a magyarok ellen. A dél-koreai hoki azóta fejlődik látványosan, hogy eldőlt, az országban rendezik majd a 2018-as téli olimpiát, így jut támogatás a sportág fejlesztésére is.
(MTI-fotó)
Az ukránok 2008-ban Szapporóban - éppen a magyarok elleni vereség miatt - nem tudtak visszakerülni az elitbe, és azóta is csak próbálkoznak. Most újra jó csapatuk van, több honosítottal megerősítve. A szlovénok és az osztrákok a szocsi téli olimpián is szerepeltek. Ugyan most NHL-es sztárjaik hiányozni fognak, de főleg előbbiek a torna esélyeseinek számítanak, vasárnap simán, 4-0-ra győzték le a magyar csapatot barátságos meccsen. Az osztrákok sorozatban 13 alkalommal nyertek a magyarok ellen, legutóbb szombaton büntetőkkel. A japán válogatott vb-ken mindig szoros meccset vív a magyarokkal, tavaly Budapesten 1-0-ra nyertek a magyarok.
A vb vasárnap kezdődik, az ellenfelek sorrendben: Koreai Köztársaság, Ukrajna, Szlovénia, Ausztria és Japán. Az első két helyezett jut fel a 2015-ös elit vb-re, az utolsó pedig jövőre a divízió I/B-ben szerepel.