Uruguay és Mexikó már a legjobb 16 közé rúgta magát

Az első negyedóra mindkét meccsen elég eseménytelen volt, akarni éppenséggel akartak a csapatok, csak a kapuk előtt nem nagyon találták fel magukat. A 20. percben aztán a dél-afrikaiak megtörték a jeget (ez nem is nagyon túlzás az ottani hidegre való tekintettel), egy szöglet után – és a francia kapus hibáját követően – Khumalo fejelt a gallok kapujában (Franciaország-Dél-Afrika 0-1). Mindeközben a másik, sokkal jobb iramú meccs nem tűnt bundagyanúsnak, Guardado például majdnem eltörte a kapufát.
A négy pályán lévő csapat közül három egész jól játszott, a franciák azonban hozták a „világbajnoki” formájukat, hihetetlenül gyengén futballozgattak, ráadásul Gourcuffot kiállították könyöklés miatt. A hazaiak a 37. percben meg is büntették őket, egy gyermeteg védekezési hibát kihasználva a labdát a kapuba 12 és fél centiről „bepusziló” Mphela révén (Franciaország-Dél-Afrika 0-2).
Az első félidő végén aztán a másik, a magyar Kassai által vezetett meccsen is gól esett, Suarez a 43. percben egy szép támadás végén egy szép fejessel Uruguayt jutatta előnyhöz (Mexikó-Uruguay 0-1). A szünetben tehát úgy állt a csoport, hogy Uruguay mögött jobb Mexikó számított továbbjutónak, igaz, csak jobb gólkülönbséggel Dél-Afrika előtt. A franciák meg…, hagyjuk is.
A második félidők első felében beállt a status quo, nem változott semmi, újabb találatot senki nem tudott bevinni. A mexikóiak csipkedték magukat (elvileg csak két gól választotta el őket a kieséstől), Rodriguez például öt méterről fejelhetett volna gólt, ha eltalálja a kaput. A franciák is próbáltak legalább egy találatot szerezni, ám olyan rosszul játszottak, mint a magyar válogatott szokott a fontos meccseken.
A hajrá szokás szerint hozott megörökítésre méltó történéseket mindkét pályán, a 70. percben Malouda révén például mégiscsak szépítettek a gallok (a csatár Ribery önzetlen passza után az üres kaput „vette be”), ami a játékukat látva kifejezetten meglepő volt. Persze ettől a szégyen szégyen marad, csoportutolsóként kiesni még Észak-Koreának is necces, nem hogy a vb-ezüstérmesnek.
A latin rangadón a vége felé már inkább csak egymás taszigálásával voltak elfoglalva a játékosok, fociból nem sok jutott a nézőknek a vége felé. Kassai fegyelmezett, a fiúk meg boldogan ölelkeztek össze a lefújás után: Uruguay és Mexikó is bejutott a legjobb 16 közé. Dél-Afrika házigazdaként kiesett, de legalább nyert és ezzel megőrizte becsületét, Franciaország pedig gyászol. Sirat egy valaha NAGY csapatot.
A-csoport, 3. forduló.
Franciaország-Dél-Afrika 1-2 (0-2).
Bloemfontein, Free State stadion, 54 200 néző. Vezette: Ruiz (kolumbiai).
Franciaország: Lloris – Sagna, Gallas, Clichy, Squillaci – Gourcouff, Diaby, Diarra (Govou, 82.) – Cissé (Henry, 55.), Ribery, Gignac (Malouda, 46.). Szövetségi kapitány: Raymond Domenech.
Dél-Afrika: Josephs – Khumalo, Ngcongca (Gaxa, 55), Mokoena, Masilela – Sibaya, Tshabalala, Pineaar, Khuboni (Modise, 78.) – Parker (Nomvethe, 68.), Mphela. Szövetségi kapitány: C. A. Parreira.
Kiállítva: Gourcouff (26.)
Gól: Malouda (70.), illetve Khumalo (20.), Mphela (37.).
Mexikó-Uruguay 0-1 (0-1).
Rustenburg, Bafokeng stadion, 47 400 néző. Vezette: Kassai (magyar).
Mexikó: Perez – Moreno (Castro, 57.), Rodriguez, Marquez, Salcido, Osorio – Torrado, Guardado (Barrera, 46.) – Franco, Dos Santos, Blanco (J. Hernandez, 63.). Szövetségi kapitány: Javier Aguirre.
Uruguay: Muslera – Lugano, Fucile, Victorino, Pereira M. – Pereira A. (Scotti, 76.), Perez, Arevalo – Forlán, Suarez (Fernandez, 85.), Cavani. Szövetségi kapitány: Washington Tabarez.
Gól: Suarez (43.).
A foci-vb menetrendje és eredményei itt!












































