Risztov Éva a kontinens élvonalába úszta magát
A füredi öbölből kellemes, napos és szélcsendes időben, rajtoltak el az olimpiai programban is szereplő táv leküzdésére vállalkozók. Az uszovilag.hu beszámolója szerint a normálmedencés úszásban vb- és Eb-érmek sokaságát begyűjtő, majd négy évi visszavonultság után bő egy esztendeje karrierjét már „vízimaratonistaként" újrakezdő Risztov rögtön csatlakozott a vezető csoporthoz, hol a második, hol a hetedik pozíciót foglalva el.
A debreceni versenyző féltávnál is a legjobbak között volt, sőt az utolsó fordulónál is előnyösnek tűnt a helyzete, ám a riválisok jobban jöttek ki a „kanyarból", s bár Risztov a végén hatalmas hajrát vágott ki, csak megközelíteni tudta, befogni már nem az élmezőnyt, és be kellett érnie a hetedik hellyel. A 25 éves hazai versenyző 2:01:16.2 óra alatt teljesítette a távot, mindössze 9 és fél másodperccel lemaradva az első helyezettől.
„Ha az utolsó fordulót nem rontom el, fel tudtam volna venni a versenyt velük, de sajnos hagytam, hogy lerúgjanak magukról. Ráadásul már volt egy figyelmeztetésem, pedig nem én szabálytalankodtam akkor sem, de hát meg kell tanulni ezt is, ha az ember eredményes akar lenni hosszútávúszóként" – nyilatkozta célba érése után Risztov a távirati irodának.
„Továbbra is a londoni olimpia a fő célunk. A balatoni EB-n azt akartuk, hogy jó legyen a bemutatkozás, úgy gondolom, ez sikerült is. Egy év közös munka után szerintem jó visszatérésről beszélhetünk, még ha a titokban remélt dobogós helyezés el is maradt" – értékelt Vajda Tamás, Risztov edzője.
Eredmények.
Nők, 10 km
1. Linsy Heister (Hollandia) 2:01:06.7 óra
2. Georgia Consiglio (Olaszország) 2:01:07.6
3. Angela Maurer (Németország) 2:01:08.2
...7. Risztov Éva 2:01:16.2
...26. Prohászka Ágnes 2:16:28.2