Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyíltvízi vihar tört ki: Risztov Éva kontra szövetség

| 2010. 08. 10. | 15:58:06
Debrecen – Risztov Éva, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszója remek eredményt elérve 7. lett az úszó EB 10 km-es nyíltvízi versenyén. Mégsem csak dicséretet kapott: azzal vádolták, hogy cserbenhagyta a csapatot. Frissítve!
Nyíltvízi vihar tört ki: Risztov Éva kontra szövetség
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több sajtóorgánumban is megjelent a magyar nyíltvízi szövetség (mely a Magyar Úszók Szövetségétől függetlenül is létezik) versenyzőinek és főtitkárának, Németh Zsoltnak (aki egyben szövetségi kapitány is…) a nyilatkozata arról, hogy Risztov Évára számítottak volna az egyéni másnapján lebonyolított csapatversenyben is, ám ő nem közölte velük, hogy nem indul, így a magyar csapat kénytelen volt visszalépni a viadaltól.

Hogy is volt?

A helyzet tisztázása és az igazság feltárása érdekében tartottak sajtótájékoztatót kedden a Debreceni Sportcentrumban. Az eseményen Orendi Mihály, a Sportcentrum ügyvezető igazgatója megdöbbenésének adott hangot annak kapcsán, hogy Risztovot az elismerő szavak helyett ilyen, szerinte etikátlan támadások érik. – Furcsa, hogy még nekünk kell magyarázkodni, miközben egy professzionálisan működő szervezet helyett egy gebines módszerrel dolgozó szövetséggel igyekszünk együttműködni Éva pályafutása érdekében. Jellemző, hogy versenyzőnknek magának kellett fizetnie még a gyúrót is, még ilyen támogatásra sem számíthatott a szövetségtől. Szakmai nonszensz, hogy Évától azt várták, hogy a 10 km-es, több mint két órás, kimerítő egyéni viadal másnapján ismét teljesítsen. Ez abszurd elvárás, mint ahogy a megfogalmazott vádak is azok: Risztov és edzője, Vajda Tamás napokkal korábban egyértelműen jelezte, hogy az úszó nem tudja vállalni a csapatversenyt, tehát szó sem lehetett cserbenhagyásról – szögezte le Orendi Mihály.

Vajda Tamás mesteredző sem rejtette véka alá az álláspontját. – Fájóak számomra ezek a nyilatkozatok, hiszen a szemtől szembeni véleményalkotás híve vagyok, és nem szeretem a hátulról jövő támadásokat. Jóval a verseny előtt közöltem a szövetség alelnökével, hogy Éva nem tudja vállalni a csapatviadalt. Megjegyzem, amilyen izomfáradtsága és a közelharc miatti sérüléshalmaza volt, lehet, hogy le se tudta volna úszni a távot – mondta Vajda Tamás.

A cél a londoni olimpia

Maga Risztov Éva is jogtalannak érzi ezeket a vádakat, és igyekszik inkább a munkára és a még jobb eredmények elérésére koncentrálni: célja egyértelműen a londoni olimpiai szereplés. Az egy éve Debrecenben visszatért, korábbi olimpiai negyedik, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok úszónő akár még a dobogóra is „felúszhat” a 2012-es ötkarikás játékokon.
Igaz, ehhez profi háttérre lenne szüksége: a Sportcentrum vezetői és szakemberei szerint ez pillanatnyilag csak Debrecenben adott…

Reagált a szövetség

Németh Zsolt, a Magyar Hosszútávúszó Szövetség főtitkára az MTI megkeresésére elmondta: kizárólag csak azt kifogásolták Risztov Évával kapcsolatban, hogy nem időben szólt a hazautazásáról, és a magyar csapat nem tudott elindulni a viadalon.

„Risztov Éva teljesítménye előtt le a kalappal, jól szerepelt egyéniben. Jó lett volna, ha szól a csapatbeli társainak, ám emiatt nincs semmilyen ügy. Ami minket illet: a hosszútávúszó szövetségnek van versenyrendszere és versenynaptára, legfeljebb nem mindenki ismeri. Mi sem zárkózunk el az egységes szövetségtől, ám nem nálunk, hanem a befogadó oldalon kellene valaminek megváltoznia. Korábban éppen ezért váltunk le az úszószövetségtől, mert minimális működési területünk sem volt" – nyilatkozta Németh Zsolt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hortobágyi csikósok csergettek a Tour de Hongrie mezőnyének
Hortobágyi csikósok csergettek a Tour de Hongrie mezőnyének
Hatalmas bukás a hajdúszoboszlói befutón.
Gazdaság
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.