Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy negyedik hely a kedd legjobb magyar eredménye

| 2012. 05. 22. | 21:20:44
Bernek Péter közel járt a dobogóhoz, végül azonban nem léphetett fel rá.
Egy negyedik hely a kedd legjobb magyar eredménye
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bernek negyedik lett a 100 méter hát keddi döntőjében a debreceni úszó Európa-bajnokság második versenynapján. A 200 méteres táv ifjúsági olimpiai bajnoka 54.77 másodperc alatt ért célba, míg a finálé másik magyar résztvevője, Bohus Richárd nyolcadikként végzett, kereken 55 másodperces teljesítménnyel. Utóbbinak vigaszt jelenthet, hogy egy nappal korábban, az elődöntőben 54.35-tel megúszta a londoni olimpiai kiküldetést érő A szintet. Bernek a dobogóközeli pozícióval így is a legjobb magyarnak bizonyult kedden, miután a többi döntőben nem szerepelt hazai úszó.

Az elődöntők sorában elsőként a 100 m női gyorsot rendezték meg, amelyben egyetlen magyarként Dara Eszter is érdekelt volt. Futamában harmadikként ért célba, 55.70 másodperces - az összesítésben kilencedik helyet érő - idejével azonban nem jutott be a legjobb nyolc közé.

Esélyeshez méltóan versenyezve ugyanakkor simán került be a szerdai döntőbe a legjobb, 1:57.80 perces idővel 200 m vegyesen Cseh László, aki a szám Európa-rekordere (1:55.18), s az utóbbi három kontinensviadalon egyformán győzött e számban. A 2010-es budapesti Eb-n ezüstérmes Verrasztó Dávid összesítésben hatodikként (2:00.75) lett finalista.

A nap zárásaként Kozma Dominik, aki a 200 m gyors selejtezőjéből olimpiai indulást érő 1:47.52 perces egyéni csúccsal másodikként lépett tovább, az elődöntőben 1:47.59-et úszott. Ezzel a teljes sorrendet tekintve is a legjobbnak bizonyult, s a 4-es pálya gazdájaként várhatja a szerdai döntőt.

A keddi versenynap végén Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke Nory Kruchtennek, az európai sportági szövetség (LEN) vezetőjének társaságában átnyújtotta a Nemzetközi Fair Play Díjat Per Rune Eknesnek, a norvég úszószövetség elnökének. E gesztussal ismerték el az egész norvég válogatottnak, hogy - az indoklás szerint - "teljes szívvel versenyeznek tragikus hirtelenséggel elhunyt csapattársukra és barátjukra emlékezve". Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok mellúszó, Alexander Dale Oen három hete halt meg edzőtáborozás közben az Egyesült Államokban; a debreceni Eb első napján lett volna 27 éves.
 

További híreink
Negyvenéves a salakkirály, Rafael Nadal
Negyvenéves a salakkirály, Rafael Nadal
Csodagyerekből lett világsztár.
TAMAraton Berettyóújfaluban: közel 300-an futottak
TAMAraton Berettyóújfaluban: közel 300-an futottak
Az idei esemény több újdonságot is tartogatott a résztvevők számára.
Kozák Luca országos csúccsal nyert
Kozák Luca országos csúccsal nyert
A debreceni sportoló 100 méter gáton diadalmaskodott.
Kósa Lajos utódja várja a pénzt
Kósa Lajos utódja várja a pénzt
Számolnak azzal, hogy az állami szerepvállalás kevesebb lehet.
Lázár János bejelentette lemondását
Lázár János bejelentette lemondását
Május 29-ei hatállyal távozik.
Debreceni bronzérem Peruban
Debreceni bronzérem Peruban
A magyar párharcból Battai került ki győztesen.
Debreceni a második leggyorsabb férfi
Debreceni a második leggyorsabb férfi
Csak az olimpikon tudta megelőzni.
Célfotóval győzött a debreceni gátfutó
Célfotóval győzött a debreceni gátfutó
Kozák Luca Olaszországban nyert.
Svéd győztes a Tour de Hongrie-n
Svéd győztes a Tour de Hongrie-n
Valter Attila 9. lett.
Kósa Lajos vajon bizalmat kap ismét elnökként?
Kósa Lajos vajon bizalmat kap ismét elnökként?
A debreceni politikusnak két kihívója lesz.
Nagydíjat nyert a debreceni lovas
Nagydíjat nyert a debreceni lovas
Ő volt a legjobb az összevetésben.
Tömegbukással rajtolt az idei első háromhetes
Tömegbukással rajtolt az idei első háromhetes
Jonas Vingegaard a Giro d'Italia legnagyobb esélyese.
Hirdetés
Hirdetés
Megszenvedett a győzelemért a magyar válogatott Debrecenben
Megszenvedett a győzelemért a magyar válogatott Debrecenben
Kemény meccsen nyertek a mieink a Nagyerdei Stadionban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gajdos László: Magyarország előtt új lehetőségek nyílnak
Gajdos László: Magyarország előtt új lehetőségek nyílnak
A miniszter szerint az elmúlt években Magyarország számos európai lehetőségtől esett el.
Hirdetés
Hirdetés
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
A világ gyorsan változik, de van, ami elengedhetetlen.
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
A Bocskai István utcában történt.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.