Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A szív diadala

| 2011. 04. 05. | 15:08:36
Debrecen – A hétvége debreceni mérlege: egy arany, öt döntős helyezés és egy súlyos sérülés, ami még nem ok arra, hogy egy kardozó feladja a versenyt.
A szív diadala
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A hétvégén az Újpesti TE vívótermében rendezték meg az idei év ötödik Reménységek Körversenyét. A Debreceni Kardvívó SE fiataljai hat érmet és még számtalan szép helyezést értek el. Az első versenyszámban Urbán Ádám és Pilarsky Márk a kilencedik és tizedik helyen végzett (70-en indultak a megmérettetésen). A lányok serdülő versenyében Horváth Fanni a 7., míg Krajnyák Dorottya az előkelő 8. helyen fejezte be a küzdelmeket. Krajnyák a verseny alatt két válogatott kerettagot is legyőzött. Leitner Dorkát pont Dóri ejtette ki, így az újoncok mezőnyében adódott lehetősége a javításra, ahol ugyan az előkelő hatodik helyen tudott végezni, ám idén ez volt a legrosszabb helyezése. Krajnyák Dóri a végére már nagyon elfáradt, de így is a nyolcadik helyre volt jó a teljesítménye. (mindkét lány két versenyben vett részt).

Vasárnap az újonc fiú versenyen Urbán Ádám hatalmasa elszántsággal, a nap folyamán egyre javuló vívással végzett az előkelő hatodik helyen. Pilarsky Márk egy szerencsétlen összevágás után megsérült és nagyszerű példamutatással törött hüvelykujjal fejezte be a versenyt. Közben a gyermek lányok versenyét Leitner Dorka veretlenül nyerte meg. A döntőben az ellenfelét 10-2-re verte meg. Az esti számra is jutott egy meglepetés: Telki Levi a serdülő fiúk között az előkelő 12. helyen végzett.

Mesterszemmel

Dávid László: – A hétvége egy hatalmas hullámvasút volt. A gyerekek a versenyek alatt küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. Urbán egy rosszul sikerült gyerekverseny után végzett egy korosztállyal feljebb a döntőben. Horváth az utolsó esélyét megragadva maradt benne a válogatottban. Krajnyák pihenő nélkül vívott két számban is döntőt. Leitner a csalódást keltő hatodik helye után, veretlenül, a mumusát is legyőzve lett bajnok. Telki az utolsó erőtartalékait mozgósítva jutott el a döntő kapujáig. Pilarsky pedig mindenki elől titkolva sérülését törött hüvelykujjal fejezte be a versenyeket, leckét adva bátorságból és küzdeni akarásból. Az eredményekhez gratulálok, Márknak mielőbbi gyógyulást kívánok!

Szilassy Bence: – Fenomenális volt! Így kellene az edzéseken is küzdeniük. Márkot várjuk vissza. Gyógyulj meg mihamarabb!
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A Debreceni Egyetem óraadója és szakirányfelelőse csúcsra ért
A Debreceni Egyetem óraadója és szakirányfelelőse csúcsra ért
Zsigmond Gábor a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója.
Hirdetés
Hirdetés
Karácsony Gergely új főpolgármester-választást akar
Karácsony Gergely új főpolgármester-választást akar
Benyújtotta fellebbezését a Kúriához.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Több utca is aszfaltborítást kap Hosszúpályiban
Debreceni cég végzi a kivitelezést.
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.