Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni alapokra lehet építkezni

| 2014. 03. 17. | 11:27:54
<p>Telt ház volt a Főnixben, az elnök repes az örömtől.</p>
A debreceni alapokra lehet építkezni
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A III. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és MTK Kupa Nemzetközi Junior Verseny után elégedetten nyilatkozott a hazai szövetség első embere. Szerinte a sportág szempontjából ez egy fontos állomás volt, amire lehet építkezni.

„Fantasztikus Világkupán vagyunk túl, messze a várakozások fölött zártunk” – értékelt dr. Korom Norbert, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke a debreceni VK után. A sportvezető hangsúlyozta, hogy az eredményeink jók lettek, bizakodva várhatjuk a VK-sorozat folytatását. „Vass Dóra alanyi jogon finalista volt szalaggal, juniorban három döntősünk volt, a csapat is jól teljesített. Vasárnap teltház volt a Főnix Csarnokban, és a televíziós közvetítésnek köszönhetően ezt nagyon sokan láthatták” – mondta Korom Norbert.

Az elnök kiemelte, hogy sportdiplomáciai szempontból kimondhatatlanul fontos volt ez a világverseny. „Amit Debrecenben leraktunk alapként, arra építkezhet a magyar rg. Nincs más dolgunk, mint ugyanilyen keményen dolgozni tovább”

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
A szoboszlói teniszező párosban mérettette volna meg magát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.