|
||||||||||||||
|
||||||||||||||
|
A csapatban Debrecenben ezüstérmet nyert, korábban váltóban világbajnok magyar hölgyek (Gyenesei Leila, Tóth Adrienn és Kovács Sarolta összeállításban) a vívócsarnokban kezdték a napot, a végén kissé meginogva, de pozitív mérleggel: 34 győzelem mellett 29 vereséget „szedtek össze”, így a negyedik helyen állva veselkedhettek neki az úszásnak. Annak az úszásnak, amely tradicionálisan magyar sikersport. Ez az öttusázók esetében is relevánsan megmutatkozott, a mieink megnyerték ezt a számot, és a délután program - a lovaglás és a lövészettel kombinált futás előtt – átvették a vezetést, a cseheket és a franciákat hátrébb szorítva. Még minden lehet – jelentette ki ekkor óvatosan és tényszerűen a korábbi Európa- és világbajnok Kálnoki Kis Attila, a szövetség főtitkára, és nemigen lehetett vitatkozni vele. A lovaglás szokás szerint sok mindenről volt hivatva dönteni. Döntött is, még pedig arról, hogy a mieink (bár mindhárman elkövettek egy-egy verőhibát és volt egy némi ellenszegülés is) megőrizték az esélyüket a medálszerzésre, még az Európa-bajnoki címre is. Gyeneseiék a csehek mögött 9 másodperc hátránnyal indulhattak neki a kombinált számnak, s miután jobb futóként vannak számon tartva a szakmában, mint cseh riválisaik, egyértelműnek tűnt: a lövőteljesítményen múlik majd, kik és milyen sorrendben népesíthetik be a dobogót, illetve hogy „megszületik-e” az annyira vágyott magyar arany az EB-n. Nos, thriller-szerű izgalmak után, de megszületett! A magyar lányok (sorrendben Kovács, Gyenesei, Tóth) káprázatosan lőttek, egynél többet egyszer sem hibáztak, így hiába mentek ragyogó pályát a németek és a lengyelek is, a mieinket ezen a napon nem lehetett megverni, noha az olimpiai bajnok német Schoneborn például elképesztően nagyot küzdött. A közönség tényleg fergeteges biztatása közepette Tóth határozott és magabiztos előnnyel ért célba, potyogtak is az örömkönnyek. Hazai pályán Európa-bajnoknak lenni alighanem a világ össze sportolójának álma… A női váltó tehát magyar sikerrel ért véget, az ezüstérmet a németek, a bronzot a lengyelek szerezték meg. Kedden a férfiak váltóversenyével zárul a debreceni öttusa Európa-bajnokság. Remélhetőleg hasonlóan aranyosan...
|
||||||||||||||
|
||||||||||||||
: Kivel engedné megcsalatni magát? | Bulvár
: Továbbra is Szima Gábor a leggazdagabb Hajdú-Biharban | Megyénk
: Átöltözik a Cívishír | Debrecen
: A magyar–moldáv és a többi – íme, a keddi menü! | Labdarúgás
: A pornó jól fizet, ha jól csinálják | Bulvár
: Szép is volt, jó is volt, botrány is volt | Sport
: Elfogyunk, magyarok! | Szerintem
: Nőket, gyerekeket óvnak: a védőnőség hungarikum | Életmód













