Hirdetés

Kísértetjárta Debrecenben barangolhat

facebook.com

2018.01.19. 19:15

Kísértetjárta Debrecenben barangolhat
Fotó: wikimedia.org

Szellemes városjárás.

Hirdetés

  • Időpont

    2018.01.21. 16:00

  • Helyszín

    Szellemes városjárás Debrecenben( , 35.)

  • Jegyár

    1200 FT

Különleges, izgalmakkal teli városjáráson vehetnek részt az érdeklődők Debrecenben, január 21-én.

A közel két és fél óra időtartamú menet a Református Kistemplomtól indul, ahol a toronyból a négy égtáj fele tekintve hallgathatnak meg városi legendákat. A magasból visszatérve kis ideig a mélyben
folytatjuk utunkat a Széchenyi utca elején, a várost behálózó pincerendszerek egyikében.

Ezután a régi Városháza épülete, majd a Csokonai Színház következik, a hozzájuk kapcsolódó szellemes történetekkel.

Következő állomásként a Református Nagytemplom előtt, majd a Református Kollégium bejáratánál állunk meg. Ezután érintve az új Városháza épületét, utunk az Óvárosban az Egymalom utcán át, a Meszena utcában ér véget.

A Református Kistemplom tornyában mindenki saját felelősségére tartózkodik, így kérnek minden városjárót, hogy kellő körültekintéssel és óvatossággal vegyenek részt a programnak ezen pontján.

A program részvételi díja: 1200 Forint
Ezzel az összeggel egyrészt a debreceni Református Kistemplomot támogatják, másrészt egy, -a jövőben tervezett- a képekhez és legendákhoz kapcsolódó kiadvány megjelentetésében nyújtanak
segítséget!

Jelentkezni Horog Máténál a matemaister@gmail.com email-címen vagy a 06 20 500 2956-os telefonszámon lehet. Technikai okokból a túrán való részvétel maximum 20 fő.

A séta során megismert legendákat haza is vihetik otthonaikba, képek, képeslapok, hűtőmágnesek és egyéb ajándéktárgyak formájában. Bővebb információ: www.City-Legends.Com
DebrecenCsokonai Színházvárosháza

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés