Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Országjárás: Debrecenbe érkezik az Ökotárs Alapítvány

| 2017. 10. 24. | 10:31:00
A belvárosban rendeznek nyilvános estet.
Országjárás: Debrecenbe érkezik az Ökotárs Alapítvány
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Október 26-án 18 órától a Roncsbárban rendhagyó estet szervez KÖZöm? címmel az Ökotárs Alapítvány és a Civilizáció. A nyilvános estek célja, hogy népszerűsítse a civilek ügyét, fokozza a polgárok részvételi kedvét és hajlandóságát, illetve hogy erősítse a kapcsolatokat, a hálózatosodást a helyben működő és az országos szervezetek között.

A legfrissebb felmérések szerint a magyarok a civil szervezetekbe vetett bizalma töretlen, ugyanakkor kevéssé ismerik őket és a közjó érdekében végzett munkájukat. Pedig a civilek ott mindenütt vannak: fedelet adnak a hajléktalanoknak, munkához segítik a fogyatékkal élőket, tanítják a szegény gyerekeket, közösségeket építenek, megvédik a fákat és folyókat éppen úgy, mint az elesettek és kisemmizettek jogait – sokszor önkéntesen, túlórában és lehetetlen körülmények között. Mégsem jut el minden kihez a hírük, eredményeik – ezen szeretne változtatni a maga eszközeivel ez a rendezvénysorozat. Hiszen „mindannyin azt szeretnénk, hogy szűkebb-tágabb környezetünk, városunk, országunk egy „jó hely” legyen, ahol jó élni és lenni. Sok állampolgár és szervezet dolgozik azon, hogy a maga módján tegyen ezért: hozzájáruljon KÖZösségeink fejlődéséhez, KÖZös problémáink megoldásához. Kik ők, és mit csinálnak? Mit tehetek én? – erről fogunk beszélgetni viccesen és komolyan, képpel és szóban.

Program

Bemelegítő: „Civilizoláció” – Nagy Bandó András humorista műsora
Civil gyors: expressz előadások KÖZügyekről és megoldásokról:
Civil Kollégium Alapítvány – a közösségszervezésről
Greenpeace Magyarország – a Paks II.-ről és az atomhulladékokról
Háttér Társaság – a társadalmilag sérülékeny csoportok ügyéről
K-Monitor Egyesület – a korrupcióról és a jogállamról
Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület – a fogyatékkal élő emberek ügyéről
Magyarországi Európa Társaság – az európai egységeszményről
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület – a migrációról
Ökotárs Alapítvány - a közép-európai civil társadalmakról
Társaság a Szabadságjogokért – az egészségügyről
Védegylet – a környezetvédelemről és a kisközösségekről

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Röplabda bronzcsata: idegenben egyenlített a Debrecen
Röplabda bronzcsata: idegenben egyenlített a Debrecen
Az Extraligában szereplő DEAC három szettben győzött.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.