Amerikai „feelinget” visznek a Debrecen melletti faluba

CH

2016.03.25. 11:12

Amerikai „feelinget” visznek a Debrecen melletti faluba
(Fotók: Pallagi Péter)

Húsvétkor tojásfocit rendeznek Nagyhegyesen.

Hirdetés

A Gladiators a Miskolc Renegades ellen kezdi a Magyar Amerikaifutball Liga Divízió I-es bajnokságát március 26-án, Nagyhegyesen.

Lassan már egy év eltelt azóta, hogy a Gladiátorok veretlenül megnyerték a Divízió II-t és most arra van esélyük, hogy erősebb csapatok mezőnyében bizonyítsanak. A tavalyi szezonhoz képest a cívisvárosiak nagy átalakuláson mentek keresztül. Az egyik ilyen, hogy az arany-feketék két csapattal indulnak idén, ami az eredményes szereplésnek, a sikeres toborzásoknak és az új játékosoknak köszönhető. Így egy 73 fős kerettel készülhetett Szűcs Botond együttese az idényre.

A legnagyobb veszteség az egylet számára, hogy az alapszakasz mérkőzéseket Debrecenen kívül kell játszani, ezért lesz a szezonnyitó Nagyhegyesen.

A miskolci és a debreceni együttes számára ez egy különleges párharc lesz, hiszen az elmúlt két év Divízió II-es bajnokai (a Renegades 2014-ben, a Gladiators 2015-ben győzött) mérik össze erejüket.

Most fel kell ébrednünk, hiszen ez nem a Divízió II., egy osztállyal feljebb léptünk. Itt nem engedhetjük meg magunknak, hogy már az elején bealudjunk, ahogy sokszor a meccseink többségén. Az első másodperctől az utolsóig kell koncentrálnunk. Természetesen, hiányozni fog nekünk a Gázvezeték utca, de szerintem Nagyhegyesen is követnek majd a szurkolóink és olyan hangulatot teremtenek, mint Debrecenben.

– fogalmazott Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője.

A Gladiators-Miskolc Renegades összecsapást március 26-án, szombaton 15 órakor rendezik Nagyhegyesen (Kossuth utca 43.), a Községi Sportpályán. Az eseményre a belépés díjtalan.

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés



Hirdetés