Hirdetés

Debreceni fociünnep: nem bírt egymással a Loki és a Fradi

2018.04.14. 21:05

Debreceni fociünnep: nem bírt egymással a Loki és a Fradi
Hajrá, Loki! A szurkolók kitettek magukért (Fotók: Ásztai Csaba)

Végre ismét meccshangulat volt a Nagyerdőn!

Hirdetés

Amikor már a Bem tér piros-fehérben pompázik egy órával a kezdés előtt, akkor van futballünnep Debrecenben. Élmény látni, amint hömpölyög a tömeg a Simonyin, Tőzsér Dániel kezdeményezésére sokan "támadták meg" a Nagyerdőt a Lokiért és a debreceni gyermekklinikáért.

A stadionban igazi futballhangulat fogadta az embert, a két tábor mindent kiadott magából, már csak a csapatokra várt az örömszerzés. Debreceni szempontból nagyon rosszul indult a rangadó. A 6. percben Varga Kevin ugyan egy jó lökettel csak tesztelte Dibuszt, de a Fradi Vargája nem sokkal később már gólig jutott. A 8. percben Varga Roland egy lepattanóra csapott le, és közelről a kiszolgáltatott Nagy mellett a debreceni kapuba helyezett.

0-1

A gól után némi debreceni előretörésre számítottunk, de helyette Fradi-fölényt kaptunk. A DVSC egy megroggyant bokszoló benyomását keltette, aki csak az időt húzza, hogy kitisztuljon. A Herczeg-gárda a félidő derekán tért magához, ennek jeleként már átmerészkedett a félpályán. Lassan vette fel a ritmust, de a 37. percben góllá érett egy kontrája.

Könyves hatalmas gólt szerzett, volt is ok az ünneplésre

A középpályán szerzett labdát a DVSC, amivel Könyves a jobb oldalon robogott el, betört a tizenhatosra, majd 14 méterről bődületes erővel, védhetetlenül lőtt a Fradi kapujába. Minden kétséget kizáróan ez volt az idény legszebb debreceni találata!

1-1

A díjnyertes gólt Herczeg András vezetőedző nem láthatta, nem sokkal előtte száműzte ugyanis a kispadról Iványi játékvezető heves reklamálásért. Így Bücs Zsolt lépett elő fő stratégává, és sikerült kibekkelni a szünetig. A félidei 1-1 a játék képe alapján a DVSC-re nézve volt hízelgő - ebben egyetértett minden drukker a szünetben.

Herczeg Andrásnál elszakadt a cérna, ezért Iványi megbüntette
 

A második félidőben fentebb tolta állásait a DVSC, így eleinte nem volt már akkora forgalom a térfelén, mint az első 45 percben, de nem sokáig lélegezhettünk fel. A labdát ugyanis továbbra is Ferencváros birtokolta sokkal többet. A 60. percben a Bóde bólintásánál Nagy Sándor kapus a bal kapufát hívta segítségül, miközben megfagyott a vér 10 ezer debreceniben a lelátón. Nem sokkal később újabb meleg helyzetet éltünk át, azaz a Fradi nyomása egyre erősödött.

Nehéz perceket élt a Loki, de a félidő derekára kijött a szorításból. Meg is jött a hangja a tábornak! A 75. percben Könyves villant, Dibusz azonban a helyén volt. A 84. percben Georgevic lőtt centikkel mellé, kisvártatva Varga Kevin cselezte be magát a Fradi tizenhatosára, de belefáradt az akcióba...

Igazán pörgős játékot hozott a hajrá, de nem bírtak a fiúk egymással, így maradt a pontosztozkodás. Ha ez az egy pont nem is okoz határtalan boldogságot a Loki-táborban, az mindeképpen örömmel töltheti el a piros-fehéreket, hogy végre ismét vérbeli meccshangulat uralkodott a Nagyerdei Stadionban.

Labdarúgó NB I., 26. forduló:
DVSC-Ferencváros 1-1 (1-1)
Nagyerdei Stadion, 10 841 néző.  Vezette: Iványi (Tóth II., Király)
DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Barna (Mészáros N., 90.) – Bódi, Jovanovic (Filip, 65.), Tőzsér, Varga K. (Mészáros N., 88.) – Könyves, Tabakovic (Takács, 53.)
Ferencváros: Dibusz - Botka, Otigba, Blazic, Pedroso - Spirovski, Leandro - Varga R. (Moutari, 77.), Nagy D. (Georgijevic, 83.), Paintsil (Priskin, 90.) - Böde
Gól: 0-1 Varga R. (8.), 1-1 Könyves (37.)
Sárga lap: Tőzsér (35.), Takács (69.), Leo (71.), Otigba (81.)

Az állás

1. Ferencvárosi TC 26 16 7 3 56:23 55
2. Videoton 26 16 7 3 55:25 55
3. Debreceni VSC 26 10 7 9 44:34 37
4. Újpest 26 9 10 7 35:34 37
5. Honvéd FC 26 10 6 10 41:44 36
6. Paks 26 9 8 9 38:41 35
7. Haladás 26 9 3 14 29:41 30
8. Diósgyőri VTK 26 8 6 12 40:43 30
9. Puskás Akadémia 26 7 9 10 31:39 30
10. Balmazújváros 26 6 9 11 29:38 27
11. Mezőkövesd 26 6 9 11 30:47 27
12. Vasas 26 7 5 14 32:51 26

 

Galéria

DVSClabdarúgásferencváros

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés