Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Feladta magát a négy Fradi-szurkoló

| 2017. 11. 15. | 20:33:00
Jelentkeztek a rendőrségen.
Feladta magát a négy Fradi-szurkoló
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Önként feladta magát az a négy Fradi-drukker, akik ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki a Groupama Arénában, a Ferencváros-DVSC bajnoki labdarúgó-mérkőzés szünetében történt verekedéssel összefüggésben - írja a police.hu.

A portál felidézi: a Budapesti Rendőr-főkapitányság összesen 20 személyt gyanúsít az ügyben.

A nyomozás súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indult azt követően, hogy a Groupama Arénában ismeretlen tettesek bántalmaztak két szurkolót, akik közül az egyik súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett.

A nyomozók a bántalmazással összefüggésben két férfit 2017. november 5-én gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra. A két férfival szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A bevezetett nyomozati cselekmények és adatgyűjtések eredményeként a rendőrök további 18 – a verekedésben részt vevő – szurkolót azonosítottak be, akik közül 14 embert 2017. november 14-én az esti órákban elfogtak, előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. 

A gyanúsítottak közül a nyomozók összesen 10 személyt őrizetbe vettek és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásukra. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés