Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megszenvedett NB III-as ellenfével a Loki

| 2017. 10. 24. | 17:41:00
Legalább megvan a debreceni továbbjutás.
Megszenvedett NB III-as ellenfével a Loki
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Magyar Kupa 7. fordulójában a Monor SE vendégeként lépett pályára a DVSC. Az ellenfél az NB III-ban tizenegy fordulót követően veretlenül áll az élen, ezzel együtt szégyen lett volna kikapni, még úgy is, hogy Herczeg András azoknak a játékosoknak adott lehetőséget, akik a bajnokikon eddig ritkábban léptek pályára, a kispadra pedig az utánpótlásban futballozó fiatalok is leültek. 

A hazaiak alaposan megnehezítették a debreceniek dolgát, akik az első 45 percben nem tudtak gólt szerezni. Csak a második félidő elején indult be a debreceni gólgyártás ekkor öt perc alatt háromgólos előnyre tett szert a Loki.

A hazaiak azonban nem adták fel, hősiesen küzdöttek, de csak szorossá tudták tenni a mérkőzést, egyenlíteniük nem sikerült.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Leszorult a tabella tetejéről a DVSC
Leszorult a tabella tetejéről a DVSC
A debrecenieket gólkülönbséggel előzi meg a Ferencváros.
A Kisvárda tarthatja élen a DVSC-t
A Kisvárda tarthatja élen a DVSC-t
Ha a szabolcsiak nem kapnak ki, a debreceniek maradnak elsők.
Szobrot kapott az Aranycsapat legendás labdarúgója
Szobrot kapott az Aranycsapat legendás labdarúgója
Száz éve született Bozsik József.
Elhunyt a DVSC legendás játékosa
Elhunyt a DVSC legendás játékosa
Sokak szerint a legjobb volt a nyolcvanas évek Lokijában.
Jó hír: Szűcs Tamás jobban van
Jó hír: Szűcs Tamás jobban van
A debreceniek fiatal kiválósága fejsérülést szenvedett Nyíregyházán.
Magabiztos debreceni győzelem Nyíregyházán
Magabiztos debreceni győzelem Nyíregyházán
A DVSC megerősítette első helyét a tabellán.
Tizenöt éve vágyunk erre a sikerre Debrecenben
Tizenöt éve vágyunk erre a sikerre Debrecenben
Keleti rangadó tartja lázban a híveket.
Angol ingatlanmogul lehet a DVSC megmentője
Angol ingatlanmogul lehet a DVSC megmentője
Sajtóhírek szerint Debrecenben tárgyalnak.
Dzsudzsák a DVSC Cristiano Ronaldója
Dzsudzsák a DVSC Cristiano Ronaldója
39 évesen a debreceni gárda legjobbja - a számok tükrében is.
Döntetlen a debreceni derbin
Döntetlen a debreceni derbin
A kis Loki a DEAC-ot fogadta.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Olaj égett egy debreceni üzemben
Olaj égett egy debreceni üzemben
Egy püspökladányi étteremben pedig a hűtő gyulladt ki.
Hirdetés
Hirdetés
Kőkemény csatát nyertek meg a debreceniek
Kőkemény csatát nyertek meg a debreceniek
A DEAC az utolsó harmadban döntötte el a három pont sorsát.
Hirdetés
Hirdetés
Végig vezetve győztek a debreceniek
Végig vezetve győztek a debreceniek
Fontos győzelmet aratott a DEAC.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Kihívást jelent az online marketing?
Egy SEO ügynökség lehet a megoldás.
A munkáltatók fele béremelést tervez
Ez derül ki egy friss kutatásból.
Ennyivel emelkedik a minimálbér
Orbán Viktor bejelentette.
CATL: lesz második debreceni ütem
A munkaerőtoborzás nem könnyű, de azt mondják, tartanák magukat ahhoz, hogy a dolgozóik kétharmada magyar legyen.
Ha nincs adótartozása, lehet „komája”
Jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést.
Támogatott tartalom
Szárítógépek és panelélet
Szárítógépek és panelélet
Így oldható meg a teregetés erkély nélkül is.
Ünnepi jókívánságok a Gulyás Tüzéptől
Ünnepi jókívánságok a Gulyás Tüzéptől
2026-ban is várja Önöket a Gulyás Tüzép csapata!
Megújult a bárándi úthálózat
Megújult a bárándi úthálózat
Modern, biztonságos utak szolgálják immár a lakosságot.
Kitüntettek két debreceni kémiatanárnőt
Kitüntettek két debreceni kémiatanárnőt
A jövő kutatóinak mesterei: átadták a 2025. évi Magyar Kémiaoktatásért Díjakat.