Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vicc: a milliárdokból építgetett Videoton megszenvedett Máltán

| 2017. 07. 04. | 23:42:00
A béka segge alatt a pénzzel kitömött magyar foci.
Vicc: a milliárdokból építgetett Videoton megszenvedett Máltán
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

 A Videoton 3-3-as döntetlent ért el a máltai Balzan vendégeként a keddi visszavágón, így kétgólos hazai sikerének köszönhetően 5-3-as összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójából.

A székesfehérvári együttes következő ellenfele csütörtökön derül ki, ugyanis akkor dől el az észt Nomme Kalju és a feröeri B36 Tórshavn párharca, amelynek első felvonását előbbi gárda nyerte 2-1-re.

Hidegzuhannyal indult a mérkőzés, ugyanis a szigetországi együttes már a harmadik percben megfelezte az első meccsen összeszedett hátrányát. A bekapott gól azonban alaposan felrázta a magyar bajnoki ezüstérmest, mert hamar komoly mezőnyfölényt harcolt ki, a szünetig pedig megfordította az állást.

A második félidő hasonlóan kezdődött, mint az első, ugyanis a máltai gárda korán betalált. Ugyan a Videoton jobban futballozott, de korántsem volt meggyőző, ennek ellenére úgy tűnt, hogy a 34. születésnapját három napja ünneplő Juhász Roland góljával mégis nyerni tud idegenben is. Ez mégsem így történt, mivel a rendes játékidő hosszabbításában a Balzan büntetőből ismét egyenlített.

Mint ismert, pár hete a magyar válogatott szenvedett kínos vereséget Máltán.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Rendőrök gyűrűjében tért vissza a 89 éves debreceni asszony a bankból
Rendőrök gyűrűjében tért vissza a 89 éves debreceni asszony a bankból
Négy román férfi egy óra munkáért 1,8 milliót követelt. Szerencsére a banki ügyintéző résen volt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Választások: kezdődik a kampány
Választások: kezdődik a kampány
Indul az aláírások gyűjtése.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!