Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen-Körmend osztályozó a feljutásért

| 2017. 06. 06. | 16:31:00
Idegenben kezd az egyetemi csapat.
Debrecen-Körmend osztályozó a feljutásért
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megnyerte a Megye I-es bajnokságot a DEAC labdarúgó együttese szombaton. Azóta az is kiderült: az osztályozón a Körmend csapatával kell megküzdenie az egyetemi gárdának, hogy feljusson az NB III-ba.

Egészen az utolsó pillanatig bizonytalan volt a 2016/2017-es szezon Megye I-es bajnokságának kimenetele, mind a játékosok, mind a szurkolók tudták, hogy a szombati DEAC – Téglási VSE minden szempontból sorsdöntő mérkőzés lesz. Az egyetemi csapat hazai pályán, körülbelül háromszáz néző előtt végül parádés, gólzáporos mérkőzéssel döntötte el az első hely sorsát. A fölényes, 10-1-es győzelemmel a Sáfár László vezette DEAC megnyerte a bajnokságot.

Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Éltünk az alkalommal, és megnyertük a bajnokságot. Tulajdonképpen borítottuk a papírformát, hiszen nem sokan számítottak a mi elsőségünkre a bajnokság elején. Sok buktató volt ebben az évben, de szerencsére jól jöttünk ki belőle, és sikerült behúzni a bajnoki címet

– nyilatkozta a mérkőzés után Sáfár László az unideb.hu-nak.

A DEAC játékosaira már a hétvégén újabb komoly megmérettetés vár, akkor az NB III-ba jutás lesz a tét. Mint ismert, a megyei bajnokok osztályozójából 10 feljutónak van esélye a harmadosztályba kerülésre, ez a debrecenieknek utoljára a 2011/2012-es szezonban sikerült. A hétfői sorsolás alapján a Körmend együttesével kell párharcot vívnia a DEAC-nak. A Vas megyei csapat idei 30 mérkőzéséből 28-at megnyert, kétszer játszott döntetlent.

 Több szempontból sem örülünk az ellenfélnek, bár benne volt a levegőben, hogy a sorsolás nem nekünk fog kedvezni. Nagyon jó csapattal kell játszanunk, ráadásul földrajzilag a legmesszebb lévő ellenfelet kaptuk meg

­– mondta Pöszmet Tibor, a labdarúgó szakosztály vezetője.

Az első találkozót szombaton rendezik, akkor a debreceniek utaznak Körmendre.

Hirdetés
További híreink
Szűcs Tamás elárulta, mi a debreceni jackpot
Szűcs Tamás elárulta, mi a debreceni jackpot
Remek a debreceni közeg - fogalmazott a fiatal középpályás.
Országot váltott a volt debreceni
Országot váltott a volt debreceni
Aláírta új szerződését.
Cigányozás miatt bűnhődhetnek a debreceniek
Cigányozás miatt bűnhődhetnek a debreceniek
A szurkolók viselkedésének ez a következménye.
Első felkészülési meccsén kikapott a Loki
Első felkészülési meccsén kikapott a Loki
Kocsis Dominik góljával szépítettek a debreceniek.
2029-ig a Lokinál marad Szűcs Tamás
2029-ig a Lokinál marad Szűcs Tamás
Nyugat-Európából is érkeztek konkrét ajánlatai, de Debrecent választotta.
Borsodi szakember csatlakozott a DVSC szakmai stábjához
Borsodi szakember csatlakozott a DVSC szakmai stábjához
A debreceni klub elemző- és kiválasztási munkáját hivatott segíteni.
Bogdán Ádám a Debrecen új sportigazgatója
Bogdán Ádám a Debrecen új sportigazgatója
Az egykori válogatott kapus a célokról is beszélt.
Varga Ádámot visszarendelte az FTC Debrecenből
Varga Ádámot visszarendelte az FTC Debrecenből
Rossz hír ez a Loki-szurkolóknak.
A mali támadó távozik Debrecenből
A mali támadó távozik Debrecenből
Pape Sissoko 7 bajnoki találkozón lépett pályára.
Az első nyilatkozat a DVSC új tulajdonosaitól
Az első nyilatkozat a DVSC új tulajdonosaitól
Világos, hosszú távú terveket szövögetnek Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nyíracsád: a széffel együtt vitte a család pénzét
Nyíracsád: a széffel együtt vitte a család pénzét
Drogra és albérletre kellett a pénz.
Hirdetés
Hirdetés
Megdőlt az abszolút gólcsúcs a kézilabda Eb-n
Megdőlt az abszolút gólcsúcs a kézilabda Eb-n
Ennyi gól még nem született világeseményen.
Magabiztos magyar győzelem az Eb-rajton
Magabiztos magyar győzelem az Eb-rajton
A lengyelek legyőzésével kezdett a válogatott.
Hajdúhadházon az emlékezés terepévé vált a főtér
Hajdúhadházon az emlékezés terepévé vált a főtér
A doni megemlékezés üzenete a jelennek is szólt: fegyelmezett helytállás, csendes méltóság, a szolgálat vállalása.
Gazdaság
Több mint 7 millióból aszfaltoznak Bárándon
Eredményes lett a közbeszerzés.
Fejlesztenek a debreceni cukrászdában
Több mint 44 millió forintos innováció valósul meg.
NAV: sokan megfeledkeznek az adókedvezményekről
Több tízezren nem nyilatkoznak időben.
Megújult menedzsmenttel folytatja a SZINORG Csoport
A debreceni cégcsoport négy fő pillérre épít a jövőben.
Nyomozás indult egy italgyártó ellen
Nem mind narancslé, ami annak látszik, és amit úgy adnak el.
Támogatott tartalom
Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Lesz ott minden, mi szem-szájnak ingere.
Svetits: erős közösség, kiemelkedő eredmények
Svetits: erős közösség, kiemelkedő eredmények
Egy debreceni gimnázium, ahol a diák valóban számít.
Jörg Widmann újra Magyarországon
Jörg Widmann újra Magyarországon
Múlt, jelen, jövő – egy lélegzetre.
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Folyamatosan várják több pozícióban a leendő szakembereket.