Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kállay Bori hetven

| 2018. 05. 14. | 11:09:00
Debrecenben vált elismertté, ma a Budapesti Operettszínház ünnepelt művésze.
Kállay Bori hetven
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Katona Irénként született Balmazújvároson, Kállay Boriként ismeri az ország, sőt nevét a határon túl is megtanulták. Sokak kedvenc előadóművésze, színésze május 14-én 70 éves!

Kállay Bori iskoláit Debrecenben végezte és még az érettségi évében a miskolci színházhoz szerződött, majd onnan a Szegedi Nemzeti Színház következett. Sikeres szubrett-szerepek után Debrecen ünnepelt és sikeres vezető énekes-színésznője lett. Mint a szakmai portálokon elolvasható, időközben a televízió is felfedezte, és a Lili bárónő címszerepében debütált. 1984-ben Garas Dezső a margitszigeti Csárdáskirálynő-előadás szerepére hívta meg, amelyet két nyáron is nagy sikerrel játszott.
1987-ben végleg Budapestre költözött, és miután egy évadot a József Attila Színházban töltött, a következő hét évben az Interoperett társulatának sztárja volt. Majd a szubrett éveket követően tudatosan váltott, s átképezte magát a szoprán, primadonnai szerepkörre.

Pályájáról a prózai szerepek sem hiányoztak, volt Jelena Andrejevna a Ványa bácsiban, Annie a Játék a kastélyban című vígjátékban, s Muskátné is a Liliomban.

Külföldön Németországban, Angliában, Olaszországban, Ausztriában, Hollandiában, a tengerentúlon pedig Ausztráliában vendégszerepelt nagy sikerrel.

Elismerései: Érdemes művész (2005); Életműdíj (2008).

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Húsvéti időjárás: az égiek kegyesek hozzánk
Húsvéti időjárás: az égiek kegyesek hozzánk
25-27 fok! Köszönjük, elég lesz!
Hirdetés
Hirdetés
Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt
Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt
Élő talkshow keretében ad interjút, és a színpadon ott lesz a teljes magyar válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés