Hirdetés
Hat Grammy és 70 év. Isten éltesse, Zseni!
| 2017. 03. 25. | 11:08:00
Születésnapos Elton John.

Sir Elton Hercules John 1947. március 25-én született Pinnerben. Hatszoros Grammy-díjas és Oscar-díjas zeneszerző, zenész és énekes. Háromévesen kezdett zongorázni, 11 évesen ifjúsági ösztöndíjat nyert a Királyi Zeneakadémiára. Egyik tanára szerint első hallás után úgy játszott vissza egyből egy négyoldalas Handel-darabot, mint egy gramofonlemez.Az emelt szintű érettségi vizsgák előtt abbahagyta az iskolát, hogy zenei pályára lépjen. Állítja, hogy vad színpadi ruháin és előadásain keresztül nyomasztó gyerekkorától akar szabadulni, noha mindkét szülőnek volt érzéke a zenéhez.
Magánélete
2005-ben több mint egy évtizedes kapcsolat után bejegyzett élettársi kapcsolatot kötött David Furnishsel. 2014-ben összeházasodotak.
Hirdetés
További híreink

Elhunyt Chris Rea
A legendás zenész halálhírét a családja jelentette be.

Végső búcsút vettek Kálloy Molnár Pétertől
Családtagjai, pályatársai kísérték utolsó útjára.

Évforduló: fia született Petőfinek Debrecenben
Az egykori Harmincad utcában.

Hanuka tűzzsonglőrökkel Debrecenben
Ingyenes utcabál december 16-án.

450 nevezés érkezett a 45. Magyar Filmszemlére
A szervezők tíz kategóriában vártak alkotásokat.

Mikó István kapta idén a Karinthy-gyűrűt
A 75 éves színművész, rendező, színházigazgató át is vette az elismerést.

115 éve született a titkok asszonya
Karády Katalinra emlékezünk.

Helytálltak a debreceni klarinétosok
Erős mezőnyben kellett versenyezniük.

Krasznahorkai: a régi angyalok már nincsenek meg
Svédországban mondott beszédet a Nobel-díjas író.

A színháznak és az egyetemnek is jobb együtt
Újabb intézményi szövetség Debrecenben.

December 19-én búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert
A család közlése szerint utolsó útjára bárki elkísérheti.

Új irányt vett a Tankcsapda
Tátrai Tibor és Lukács Peta is közreműködik az új debreceni dalban.
Olvasta már?

Vad okozott súlyos balesetet a 4-esen
Tűzoltók, mentők a helyszínen.

Az év utolsó hétvégéje kellemesnek ígérkezik
Javulnak a látási viszonyok.
Hirdetés

Autók borultak fel Debrecen közelében
A járművekben öten utaztak.
Gazdaság
Kisebb üzletet tesztel a népszerű üzletlánc
Nincs alapja a magyarországi boltnyitásokról szóló információknak.
Hóért, hidegért fohászkodnak a termőföldek
A december nem sokban emlékeztet a télre.
Mi Hazánk: ne a Coopot támogassa a kormány!
Látszatintézkedésnek nevezte a kisboltoknak adott pénzt.
Lázár János: kamionok ne dübörögjenek az ablak alatt!
Hárommillió magyar élete árán akarnak spórolni egyesek - így a miniszter.
Februárban „aranyéletük” lesz a nyugdíjasoknak
A nyugdíjak vásárlóerejének védelme becsületbeli ügy - írják.
Tervezőt választanak a 4-es bővítésére
Részben új nyomvonalon Debreceni és Nyíregyháza között.
Támogatott tartalom

Magyar fejlesztés közösségi pajzsmirigy-tapasztalatokra építve
Tudatos rendszer a gyógyszeres kezelés természetes kiegészítésére

Családi ház 70 millióért? A Dryvit Profi Kft. megépíti
Hajdúböszörményben lakópark épül.

Debrecen is ultragyors e-töltővel gazdagodik
A fejlesztések célja, hogy a vásárlók a decemberi, ünnepi időszakban is gyorsan és megbízhatóan tölthessék elektromos járműveiket.

Berendezéseket cserélnének a Balmazújvárosi úton
Műszakilag elavultak a meglévők. A Debreceni Vízmű Zrt. pályázata.


























