Eltűnt a szeméthegy a Homokkerti felüljáró alól
Lépett a debreceni önkormányzat.
Unokáit erőszakolhatta meg a nyírábrányi férfi
A zaklatásban fia és felesége is részt vehetett.
Súlyos örökség Zsákán
Üres kasszát és pályázati kötelezettségeket kapott elődjétől a bihari falu új polgármestere.
Kötelező a maszkviselés Debrecenben és Berettyóújfaluban
Valamennyi betegellátó és diagnosztikai egységben.
Szárnyal a hazai turizmus
A vendégéjszakák száma 9,7, a vendégeké 17 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Most megy
A hajdúszoboszlói központban is kötelező a maszkviselés
A járóbeteg-ellátó centrumban vezették be az intézkedést.
Az új vírus már Magyarországon is megjelent
Kínában egyre többen ferőződnek meg.
Tízéves a Charlie Hebdo elleni terror
Tizenkét embert öltek meg iszlamisták egy párizsi szerkesztőségben.
Akinek Orbán, Gyurcsány és Magyar ugyanaz
Az írja a debreceni, ő tovább dolgozik egy szabad és demokratikus Magyarországért.
Épületeket újítanának fel Berettyóújfaluban
Keresik a kivitelezőt.
Árokba csapódott egy autó Bakonszegen
Forgalomkorlátozásra kell számítani.
Kerékpáros ütött el gyalogost Debrecenben
Megállás nélkül továbbhajtott.
Szlovák kapust tesztel a DVSC
Debrecenben lesznek még érkezők és távozók is.
Balesetek, tüzek miatt vonultak a hajdú-bihari tűzoltók
Több ember kórházba is került.
Helyben járó
Gyertyagyújtás a Nagyerdőn
A hősökre emlékeznek Debrecenben.
Eltűnt lányt keresnek a debreceni rendőrök
Január elseje óta nincs róla információ.
Legszebb adventi villamos: nyolcadszor is Miskolc!
Debrecen a 9. helyen végzett.
Tűz egy epreskerti családi házban
Díszburkolat kapott lángra.
Rongálás a debreceni Liget téren
Valakik nagyon erősnek gondolták magukat…
Kezdődik a kidobott fenyőfák begyűjtése Debrecenben
Több lehetőség közül választhatunk.
Gyalogosgázolások Debrecenben: két nő került kórházba
Rosszul indult a reggel.
Szentmisére várják a debrecenieket
A Szent Anna-székesegyházban.
Támogatott tartalom
Így javítsd, ha nedvesedni kezd a ház lábazata
Ha tönkremegy, és az egész ház stabilitását veszélyezteti.
Miskolc felé félúton, Polgáron
Az ipari park folyamatosan bővül.
Polgár városa is várja a fiatalokat
Stabil a pénzügyi gazdálkodás, a helyi adó bevételéből jóléti fejlesztésekre és szociális gondoskodásra is jut pénz.
Biharkeresztes a nagyváradi agglomeráció fontos települése
Ez látszik a foglalkoztatásban és az ingatlanárakban.
Campus
Fiú az év első újszülöttje Debrecenben
A baba egy hajdúdorogi család első gyermeke.
Látogatási tilalom a Belgyógyászati Klinikán
Közleményt adott ki a Debreceni Egyetem.
Hét edzőmeccset terveznek a debreceniek
Január 6-án kezdik a felkészülést.
Szilveszteri és újévi babonák, hiedelmek, népszokások
Mit szabad, mit nem, és mi az, amit ilyenkor feltétlenül meg kell tennünk?
Magyar Kupa: a Pécset fogadja a Debrecen
Egy meccsen dől el a négy közé jutás.
Milliárdos adásvétel előtt Debrecen
A sportkollégium vételárába egyetemi tulajdonú ingatlanok is beépülhetnek.
DE: a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent a a legfrissebb online felvételi tájékoztató.
Rangos kitüntetés a debreceni kutatónak
Nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő eredményeket ért már el.
Hat magyar egyetem a modellváltásról
Közleményt adtak ki.
Bűn és bűnhődés
Vádemelés egy nádudvari kutyaszaporítóval szemben
A férfi súlyosan elhanyagolta a kutyáit.
Akkumulátortolvajt keresnek a berettyóújfalui rendőrök
Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt nyomoznak.
Elfogás: Ebes mellett intézkedett a TEK
Lopás és kifosztás miatt körözték. +Videó
Vágóhíd utcai baleset: vallott egy szemtanú
A kerékpáros nem észlelt arra utaló jelet, hogy az áldozat elhagyta volna a saját sávját.
Félreértés miatt megszúrta vejét Hosszúpályiban
Az asszonyt hosszú évekre börtönbe zárhatják.
Minden, ami sport
Olimpiai érmek: egyre több sportoló panaszkodik
Rossz anyagminőség?
Hárommal is vezetett, mégis kikapott a DEAC
A debreceniek büntetők után maradtal alul a címvédő otthonában.
Úgy kell légióst igazolni, ahogy a DEAC!
A debreceniek első sora mindent visz a bajnokságban.