Egy éve vitt halálba 150 embert egy beteg lélek

MTI

2016.03.24. 18:28

Egy éve vitt halálba 150 embert egy beteg lélek

Azt akarta, a világ jegyezze meg a nevét. Megjegyezte

Hirdetés

2015. március 24-én vezette a francia Alpokban hegyoldalnak a Germanwings Airbusát a másodpilóta, Andreas Lubitz. A német férfi kizárta a kollégáját a pilótafülkéből, amikor az mosdóba ment. A Barcelona-Düsseldorf járatán iskolások és csecsemők is voltak. 

A baleset helyszínén csaknem 3 000 emberi maradványt találtak, ami alapján csak több nappal később tudták azonosítani az elhunytakat.

Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója a németországi Haltern gimnáziumának megemlékezésén (aminek 16 tanulója és 2 tanára halt meg a balese) elmondta, hogy a társaság konstruktív megoldásra törekszik az áldozatok hozzátartozóinak kárpótlásában. Hangoztatta, hogy nagyvonalúságot ígértek, és ezt be is tartották. A Germanwings adatai szerint minden egyes áldozat után 50 ezer euró azonnali támogatást fizettek, és hamarosan további 25 ezer eurót utalnak át az áldozatok családjának. A hozzátartozók egy csoportja azonban tervezi, hogy jóval nagyobb összegű kárpótlásért pert indít egy amerikai bíróságon. Álláspontjuk szerint

a légitársaság Arizona állambeli pilótaképző iskolájában súlyos mulasztás történt, mert Andreas Lubitz annak ellenére szerezhetett az intézményben pilóta végzettséget, hogy ismert volt lelki betegsége, amely miatt egyszer hosszabb időre meg is szakította a képzést. Amennyiben az intézmény nem engedte volna, hogy Andreas Lubitz befejezze a képzést, nem történt volna meg a katasztrófa

– érvelnek.

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés



Hirdetés