Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni cég is megvesztegethette a bukott politikust

| 2018. 06. 19. | 11:27:00
Csúnya ügyben érintett a Keviép.
Debreceni cég is megvesztegethette a bukott politikust
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Bihar Megyei Törvényszék hétfőn 8 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Kiss Sándort, a Bihar megyei önkormányzat korábbi elnökét. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnöki tisztségét 2016 júliusáig betöltő Kiss Sándort négy pénzmosási ügyben, hivatali visszaélésben, csúszópénz elfogadásában és befolyással való folyamatos üzérkedésben találta bűnösnek a törvényszék.

Az üzletember politikus ellen ugyanakkor 5,55 millió euró (1,77 milliárd forint) vagyon elkobzását is elrendelték a bírák,

és öt évre eltiltották a közügyektől. 

Az első fokon kimondott ítélet kivonatát a Nagyváradi Táblabíróság honlapja közölte. A felek a hivatalos közlés utáni tíz nap során fellebbezhetnek az ítélet ellen. A törvényszék hat, illetve négy évi letöltendő börtönbüntetést rótt ki Kiss bűntársaira. Egyikük esetében 1,78 millió eurós (569,6 millió forint), a másikuk esetében 3,06 millió euró (979,2 millió forint) vagyonelkobzást rendelt el a törvényszék. A bírák ugyanakkor elévülés miatt megszüntették az eljárást a korrupciós ügy magyarországi vádlottjai ellen. Megszűnt az eljárás az idő közben elhunyt Mudura Sándor nagyváradi üzletember ellen is, akit a vádirat Kiss bűntársaként kezelt.

Kiss Sándor ellen három évvel ezelőtt emelt vádat a romániai korrupcióellenes ügyészség. A DNA szerint

a debreceni Keviép Kft. Kiss Sándor lefizetésével nyert megbízást 2003-ban a nagyváradi környezetkímélő szemétlerakó megépítésére.

A vádhatóság állítása szerint a Keviép egy londoni közvetítőn keresztül adta el munkagépeit romániai leányvállalatának. A londoni közvetítő cég 187 ezer euróért (58 millió forint)  vásárolta, és 500 ezer euróért (155 millió forint) adta tovább a munkagépeket. A debreceni cég könyveléséből így kivont pénzből 300 ezer euró (93 millió forint) készpénzben jutott el Kiss Sándorhoz – állította a DNA. 

A DNA közleménye szerint két másik esetben is ugyanezt a sablont alkalmazták. Romániai cégek építkezésben használt gépeket és anyagokat vásároltak nyugat-európai gyártóktól. Noha közvetlenül alkudtak az eladóval, az üzletet angliai és amerikai cégeken keresztül kötötték meg, amelyeknek több százezer euróval többet fizettek a kialkudott árnál. Az árkülönbözetet az ügyészség állítása szerint valamennyi esetben a beiktatott angliai és amerikai cégek tulajdonosa készpénzben vette fel, és fizette ki Kiss Sándornak. A csúszópénz ellenében a bihari politikus kedvező elbírálást biztosított a különböző közbeszerzési eljárásokon. 

A vádirat szerint Kiss Sándor 2004 és 2008 között 3,2 millió euró (közel egymilliárd forint) csúszópénzt kért és kapott egy üzletembertől annak a kijárásáért, hogy a nagyváradi hőerőmű az illető cégétől vásárolja a szenet. Ebben az ügyben maga a csúszópénzt fizető üzletember tett feljelentést. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A Füredi úton a tűzoltók végzik a mentést.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés