Hirdetés
Áder Jánosra rengeteg pénzt hagytak
| 2017. 12. 17. | 10:10:00
Ők pedig a szívügyére fordítja az adományt.
A Magyarországról kivándorolt és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektromérnök a köztársasági elnökre hagyott több mint 80 millió forintnak megfelelő fontot, hogy fordítsa a pénzt Magyarország népének javára - írja az Index.
Áderék elég sokat gondolkodtak, hogy mit kezdjenek a pénzzel, majd úgy döntöttek, hogy a köztársasági elnök szívügyét, a klímavédelmet támogatják belőle, és létre is hoztak egy klímavédelmi alapítványt.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi elnöke Martonyi János korábbi külügyminiszter, tagja pedig Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Még a gátakon is üti-vágja egymást Magyar Péter és a Fidesz
Hol az államfő? – kérdezte a Tisza párt elnöke. Ne hazudj! – felelte a fideszes.
Gyerekkori barátok itták magukat hülyére Bocskaikertben, és csúnya véget ért a parti
Debrecen tárgyalják a véres ügyet.
Gazdaság
2025 végéig fizetnek a Hajdú tanyáért
Utána ingyen használhatja a felfuttatott hajdúböszörményi telepet a szakképzési centrum.
A kormány fontos embere ezer eurós minimálbért ígér
Igaz, nem mostanra.
Az adatközpontok infrastruktúrájának tervezése
Lássuk, mikre kell figyelni!
Életműdíjat kapott Dr. Ábrahám László
Szívügye a jövő mérnökeinek támogatása.
Díjeső a hajdúnánási struccfarmnak
Az ebesi Szender Kert különdíjas.
Napenergia Plusz: több mint 20 ezer kérelmet támogat a kormány
A jövő a zöldenergiáé.
Támogatott tartalom
Megnyílt a 13. Zamat Fesztivál
4000 négyzetméteres rendezvénysátor várja idén is a gasztronómia szerelmeseit és a bulizni vágyókat az ősz legnagyobb gasztroeseményén a cívisvárosban.
Westernhangulat a Zamat Fesztiválon a Marnevall jóvoltából
A gasztronómia és a zene szerelmeseinek idén is felejthetetlen élményt ígér a Debreceni Zamat Fesztivál.
Civis Honoris Causa címet kapott Bogsch Erik
A debreceni biotechnológiai üzem a jövő szempontjából a Richter számára a legfontosabb terület.
Miért szükséges a fugázás?
Milyen funkciója van ennek az anyagnak?
Programok
Hirdetés