Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Összejöhet az ellenzéki összefogás

| 2017. 10. 12. | 16:34:00
Egy napra. Október 23-ára hozná össze Gulyás Márton aktivista.
Összejöhet az ellenzéki összefogás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, egy napra összejön az ellenzéki összefogás, leglábbis összefogva tüntetnek október 23-án Orbán Viktor kormánya ellen. 

Gulyás Márton aktivista a Közös Ország Mozgalom nevében hirdette meg a tüntetést, és csütörtökön kiküldött közleménye szerint a legtöbb párt már rábólintott a közös fellépésre.

Nyolc ellenzéki párt – Demokratikus Koalíció, Együtt, Liberálisok, Lehet Más a Politika (egyeztetés alatt), Modern Magyarország Mozgalom, Momentum Mozgalom, Magyar Szocialista Párt, Párbeszéd Magyarországért – és a civil szféra prominensei közös demonstráción követelik az igazságtalanságok és az ezekért felelős túlhatalom felszámolását.

- olvasható a közleményben. Ebből az derül ki, hogy az LMP még nem mondott igent a közös akcióra, a Jobbikot pedig meg sem hívták.

Később a Momentum azt írta az Indexnek: a párt jelezte a szervezőknek, hogy csak akkor vesz részt a rendezvényen, ha minden, a választási rendszer koncepciójának kidolgozásában részt vevő párt is megjelenik. Azért kötik ehhez a feltételhez a részvételüket, mert számukra ez az esemény a választási rendszer reformja melletti kiállásról szól.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés