Gyurcsányék így vennék el a határon túli magyarok szavazati jogát
Aláírásgyűjtésbe kezd a Demokratikus Koalíció, hogy a kettős magyar állampolgárok ne szavazhassanak a magyarországi választásokon, írja az Index.
A párt kezdeményezése nem népszavazásra irányul – azoknak az embereknek az aláírását várják, akik igennel válaszolnak az alábbi kérdésre:
Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?
Hogy az aláírásokkal az adatbázis-építésen kívül mihez kezdenek, azt egyelőre nem tudni. Molnár Csaba, a DK kampányfőnöke az ATV kedd reggeli műsorában arról beszélt, hogy bár nem ért egyet vele (sőt, ellene szavazott a parlamentben), az aláírásgyűjtés az állampolgárság megvonását nem célozza, csak a szavazati jogét.
Molnár óvatosan fogalmazott: nem az erdélyi magyarokkal példálózott – ehhez a csoporthoz Magyarországon sokaknak erős az érzelmi kötődése –, hanem az "Ausztráliában vagy Dél-Afrikában" élőkkel, akik talán soha életükben nem jártak Magyarországon, soha adót itt nem fizettek, és a döntésük következményeit sem viselik: ezt igazságtalannak és erkölcstelennek nevezte.