Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bombafenyegetés: iskolákat ürítettek ki Moszkvában

| 2017. 10. 06. | 19:23:00
Hetek óta érkeznek a névtelen telefonhívások.
Bombafenyegetés: iskolákat ürítettek ki Moszkvában
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Telefonos, névtelen bombafenyegetések miatt Moszkvában 73 objektumból több mint 20 ezer embert evakuáltak október 6-án – közölte jól értesült forrásra hivatkozva az Interfax orosz hírügynökség.

Az Interfax szerint az épületeket, köztük öt iskolát és a Moszkva megyei törvényhozást, átkutatják. Az orosz főváros környékén a nap folyamán 41 iskolából további mintegy hatezer embert, egy bevásárlóközpontból pedig kétezer embert kellett kivezettetni.

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója csütörtökön azt állította, hogy a már csaknem egy hónapja folytatódó hamis riasztássorozat négy külföldön tartózkodó orosz állampolgártól ered. Mint mondta, az IP-telefonokat használó gyanúsítottaknak cinkosaik vannak Oroszországban. Az FSZB-főnök szerint az Oroszországi Föderáció 50 alanyát érintő telefonhívások előzetes becslések szerint több mint 300 millió rubel (mintegy 1,4 milliárd forint) veszteséget okoztak.    

Hivatalos összesítést még mindig nem tettek közzé arról, hogy Oroszországban hol és hány embert kellett evakuálni a szeptember 10-én kezdődött, nagyszámú és szándékosan félrevezető telefonos riasztások miatt. Bortnyikov - igaz, kevés konkrétumot megemlítve - először számolt be arról, hogy a hatóságok kit gyanúsítanak a "telefonos terrorizmussal".

A legelterjedtebb korábbi magyarázatok az Iszlám Állam terroristáit, az "ukrán nyomot" vagy hackerek egy brüsszeli csoportját gyanították a történtek mögött. Abban a kérdésben eddig is összhang volt a teóriák között, hogy a hívásokat külföldről indíthatták.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Fontos útvonalon fejlesztették, hiszen ez az utca vezet az orvosi rendelőhöz.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb üzemanyagárstop jöhet
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.