Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az MSZP végül rábólint Gyurcsányra

| 2017. 09. 27. | 19:09:00
A szocialistáknak megfelel, ha a többieknek is.
Az MSZP végül rábólint Gyurcsányra
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A történelmi mélypontra süllyedő MSZP nyitott azokra a tárgyalásokra, amelyek Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök választási listán való szerepléséről szólnak. Molnár Gyula MSZP-elnök szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erre akkor kerülhet sor, ha az ellenzéki összefogásba meghívott hat párt számára megfelel Gyurcsány Ferenc személye a listán.

Közölte továbbá: Botka László miniszterelnök-jelölt és az MSZP javaslata a választási együttműködésről továbbra is érvényes mindegyik demokratikus párt felé. Szerintük az ajánlat minden részt vevő pártnak parlamenti képviseletet, többüknek frakciót is eredményezhet. Molnár Gyula arra kérte a pártok vezető testületeit, hogy a javaslatot súlyának megfelelően kezeljék, és felelősen tárgyalják meg.

Botka László hétfőn jelentette be, hogy a listás helyek felét felajánlja a potenciális szövetségeseknek, az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak, a Momentumnak, az Együttnek, a Magyar Liberális Pártnak és a Párbeszédnek. Az elosztás arányát a választói támogatottság, a március és augusztus közötti közvélemény-kutatási adatok alapján határozták meg.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Fontos útvonalon fejlesztették, hiszen ez az utca vezet az orvosi rendelőhöz.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb üzemanyagárstop jöhet
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.