Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hazahozták a Bulgáriában kómába esett 19 évest

| 2017. 08. 10. | 18:52:00
Hetekig tehetetlenek voltak a szülők, mert nem kaptak segítséget. Csak a médiamegjelenés után.
Hazahozták a Bulgáriában kómába esett 19 évest
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Stabil állapotban van az a 19 éves nő, akit csütörtökön szállítottak haza Bulgáriából, ahol három hete autóbalesetet szenvedett. Molnár Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének tanszékvezetője az MTI-nek elmondta, a hazaszállítás során nem merült fel semmilyen probléma.

Nincs jól

Közölte: a lány az intenzív osztályra kerül, lélegeztetőgépre kapcsolják, csatlakoztatják a betegőrző monitorhoz, majd elvégzik a szükséges laborvizsgálatokat, valamint az agyról és a nyaki gerincről MRI-vel képalkotó vizsgálatokat végeznek. Egyelőre rövid hatású altatószerekkel altatásban tartják a nőt, ahogyan a burgaszi kórházban is tették, de ha a vizsgálatok alapján úgy ítélik meg, akkor akár már pénteken megkezdik az ébresztését.  Abban az esetben viszont, ha a sebészek a vizsgálatok fényében úgy látják, műtétre van szükség, akkor tovább marad az altatás, az operációt ugyanis valószínűleg a jövő héten végezhetik el.Molnár Zsolt az MTI-nek a lány felépülésére vonatkozó kérdésére válaszolva elmondta, az nem biztató, hogy a beteg nagyon komoly tudatzavarral került kórházba, és azóta sem tisztult ki a tudata. De erre csak az ébresztést követően lehet biztonsággal válaszolni, mikor látjuk, hogy milyen sérüléseket szenvedett az agy, és hogy azok maradandóak-e vagy sem – húzta alá.

A 19 éves nő három hete szenvedett autóbalesetet, amely miatt agyi ödéma alakult ki nála, két nyaki csigolyája eltört. Mostanáig Burgaszban kezelték, mesterséges kómában tartották. A szegedi klinika és a bolgár kórház szakemberei a szófiai magyar nagykövetség munkatársának jelenlétében telefonkonferencián konzultáltak arról szombaton, mikor lehet hazaszállítani a beteget.

A 19 éves nő sajtóinformációk szerint az idegenvezető barátjához ment ki nyaralni Bulgáriába, ahol július 19-én autóbalesetet szenvedtek: a kocsijuk lerobbant, és mielőtt mindenki ki tudott volna szállni, hátulról nagy sebességgel a járműbe rohant egy másik autó. A kocsiban rajtuk kívül két magyar turista - egy idősebb asszony és az unokája - ült. A baleset következtében az asszony meghalt, a 19 éves nő súlyosan megsérült, és kómába esett. A  Külgazdasági és Külügyminisztérium augusztus 7-én az Origóval közölte: többször egyeztettek a kórházzal és a nőt kezelő főorvossal is. 

A szófiai külképviselet folyamatosan a hozzátartozók rendelkezésére állt, a tolmácsolásban is segített. A szófiai külképviselet rendszeresen érdeklődött a lány állapotáról, majd tájékoztatta az édesapát, valamint a zárójelentés szakmai fordíttatását is elvégezték. A konzul már a balesetet követő nap ott volt a helyszínen, és az érintettekkel felvette a kapcsolatot. A balesetben elhunyt személy unokáját személyesen vitte el a várnai reptérre, és reptéri gyermekfelügyelet biztosításával a kislány hazautazott édesanyjához – közölte a minisztérium.

Eddig az MTI-hír.

Mi az igazság?

Az RTL Klub Híradójának az édesapa korábban arról számolt be, hetek óta a helyszínen voltak lányuk mellett, ám sem a kórháztól, sem a külképviselettől nem kaptak segítséget ahhoz, hogy a lányt hazájában kezelhessék tovább. Bulvárlap értesülése szerint a hazaszállításhoz kétmillió forintot egy neve elhallgatását kérő magyar milliárdos ajánlott fel.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt
Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt
Élő talkshow keretében ad interjút, és a színpadon ott lesz a teljes magyar válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen egykori birtokán volt mire koccintani nagycsütörtökön
Debrecen egykori birtokán volt mire koccintani nagycsütörtökön
Átadták a megújult Pásztormúzeumot a Hortobágyi Nemzeti Parkban.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés