Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni államtitkár jó hírt közölt

| 2017. 08. 24. | 19:18:00
Az ösztöndíj havi mértéke elérheti akár a 40 ezer forintot is.
A debreceni államtitkár jó hírt közölt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egészségügyi szakközépiskolákban tanulók részére indít ösztöndíjprogramot a kormány - közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-vel.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, az ösztöndíjprogramra 4,4 milliárd forint jut az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretéből, és a tervek szerint várhatóan 3200 tanulót tudnak belőle támogatni tanulmányaik idejére. Így az ösztöndíj havi mértéke elérheti akár a 40 ezer forintot is - tette hozzá.

Az államtitkár közölte azt is, hogy az ösztöndíjprogramra - amelynek kifutása 55 hónap - azok jelentkezést várják, akik érettségi után OKJ-s egészségügyi képesítést szeretnének szerezni, vagy már ilyen képzésben vesznek részt, azonban feltétel, hogy a tanulónak tanulmányai befejezése után Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatásban kell dolgoznia legalább annyi ideig, ameddig az ösztöndíjat folyósították számára. 

Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, a kormány célja, hogy minél több, magasan képzett szakember dolgozzon az egészségügyben. Magyarországon a szakképzésbe kerülők száma alacsonyabb, mint az OECD-átlag, és ez igaz az egészségügy területére is - tette hozzá. 

Jelezte, a most meghirdetett ösztöndíjprogrammal is megpróbálják ösztönözni a fiatalokat, hogy az egészségügyet válasszák hivatásuknak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés