Mégsem lesz nagykövet Veres János második felesége

Magyar Nemzet

2017.06.16. 10:51

Mégsem lesz nagykövet Veres János második felesége
politics.hu

Dobolyi Alexandra nem ment el a meghallgatásra.

Hirdetés

Mégsem lesz nagykövet az MSZP korábbi EP képviselője, Dobolyi Alexandra – tudta meg Magyar Nemzet. Csütörtökön tartott zárt ülést a parlament külügyi bizottsága, amin a testület a Moldovában és az Azerbajdzsánban működő missziók nagykövetjelöltjeit hallgatta meg. A korábbi hírek szerint

Dobolyit a moldovai posztra kérte fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a bizottság ülésén megjelent képviselők azonban hiába várták a korábbi szocialista politikust. A lap megtudta, a nagyköveti beosztást végül egy karrierdiplomata kapta meg.

Dobolyi jelölése nemcsak korábbi pártpolitikai múltja, de az EP-ben végzett, sokat kritizált tevékenysége és a magánéletéről megjelent hírek miatt is kérdéseket vetett fel. Dobolyi Alexandra korábban Veres János (MSZP) pénzügyminiszter titkárságát vezette. Veres később, kormánybiztosként botrányba keveredett, miután kiderült, hogy a nős politikus több útra is magával vitte Dobolyit, aki akkor még szintén első házasságában élt. Dobolyi és Veres azóta összeházasodtak.

Hirdetés

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Hirdetés