Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hatalmas a Fidesz-fölény

| 2017. 06. 03. | 18:18:00
Nem változott semmi.
Hatalmas a Fidesz-fölény
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az év eleje óta stagnál a szocialisták támogatottsága, a pártot idén a teljes felnőtt népesség 8 százalékánál többen egyszer sem támogatták - ismertette a Magyar Idők szombati számában a Nézőpont Intézetnek a napilap számára készített közvélemény-kutatását. 

A felmérés arra is rámutatott, hogy a kormánypártokkal májusban is többen szimpatizáltak, mint a többi párttal együttvéve.

Az elmúlt hónapban a teljes felnőtt népesség 29 százaléka támogatta a Fidesz-KDNP-t, míg a Jobbik szimpatizánsi tábora 10 százalékos, az MSZP-tábor pedig a teljes felnőtt népesség 7 százalékát teszi ki. A kisebb pártok közül a Demokratikus Koalíció és az LMP 3-3 százalékon áll.

A Nézőpont Intézet felhívta a figyelmet: 2017 januárja óta, amikor az MSZP elnöksége egyhangúlag támogatta Botka László miniszterelnök-jelöltségét, a szocialisták támogatottsága stagnál. 

Míg a kormánypártokkal nagyjából 2,4 millióan szimpatizálnak, a szocialistákkal mindössze 600 ezren, ami jóval elmarad a Botka által korábban megcélzott egymillió új támogatótól - fogalmaztak.

A kutatás kitért arra is: a legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve a Fidesz-KDNP ezúttal is hozná a 2014-es választáson elért eredményt, a kormánypártok 44 százalékon állnak.

Ezzel szemben a Jobbik a listás szavazatok 21, míg az MSZP a voksok 14 százalékát szerezné meg. A DK és az LMP egyaránt 5-5 százalékon áll, a baloldali szavazótábort viszont a Momentum Mozgalom és a Kétfarkú Kutya párt tovább osztotta, májusban mindkét párt tábora 3 százalékos volt.

A Liberálisok ezen a bázison 2 százalékon állnak, míg az Együtt és a Párbeszéd 1-1 százalékot érnének el.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Közösen döntik el, mi kerüljön Debrecen új tavának partjára
Közösen döntik el, mi kerüljön Debrecen új tavának partjára
A Civaqua-program első nagy víztározója sok lehetőséget rejt magában.
Hirdetés
Hirdetés
Folytatódik a debreceni LED-csereprogram
Folytatódik a debreceni LED-csereprogram
Elkezdődött az izzók kiosztása.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Felszállt a első isztambuli járat Debrecenből
A török város kelet és a nyugat különleges ötvözete.
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!
Talentum-díj: debreceni kutató munkáját ismerték el
Talentum-díj: debreceni kutató munkáját ismerték el
Matta Csaba a Debreceni Egyetem Anatómiai, Szövet és Fejlődéstani Intézetének egyetemi docense.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Hirdetés
Felmérés: miben fejlődhetnének az autósiskolák?
Felmérés: miben fejlődhetnének az autósiskolák?
Már több mint 250-en rögzítették a véleményüket – április végéig még te is megteheted!