Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Már nem nyomoznak az áfacsalásokat bolygató NAV-os után

| 2017. 05. 19. | 12:30:00
Nem követett el bűncselekményt.
Már nem nyomoznak az áfacsalásokat bolygató NAV-os után
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megszüntették a Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt dolgozója elleni nyomozást - erősítette meg Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-nek.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a NAV feljelentése nyomán 2017. január 19-én gyanúsítottként hallgatta ki Horváth Andrást, mert állítólag megsértette a NAV információs rendszerét azzal, hogy adatokat kért le szakkoordinátori munkaköréhez közvetlenül nem kapcsolódó feladata ellátásakor több száz adózóval kapcsolatban.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az ügyben információs rendszer vagy adat megsértésének vétsége miatt indult eljárás.

A nyomozás során keletkezett iratokat megvizsgálva azt állapították meg, hogy az információs rendszerbe "belépés, illetve bent maradás" nem a rendszer technológiai védettségének kijátszásával vagy megsértésével történt. 

"A belépés saját jelszóval, az informatikai eszköz védelmét biztosító rendszer épségének sérelme nélkül történt az adóhatóság olyan nyilvántartásaiba, amely adatbázisok adatait ők jogosultak voltak megismerni" - áll az ügyészségi közleményben.

Így bűncselekmény hiányában mindkét gyanúsítottal szemben megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség. 

Horváth Andrást a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte.

A TASZ az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: Horváth Andrást a NAV személyes adatokkal való visszaélés miatt jelentette fel, mert állítólag jogsértő módon kutakodott az adóhatóság nyilvántartásában, és így számos adótitkot tartalmazó adatot, iratot szerzett meg, ezekre az adatokra és iratokra alapozta a rendszerszintű áfacsalásról szóló korrupciós bejelentését.

A TASZ közleménye szerint az ügyészségi határozat azt is kimondta, hogy a közérdekű bejelentők ellen akkor sem indítható büntetőeljárás, ha a közérdekű bejelentés kapcsán megsértik a jogszabályokat.

A NAV már Horváth András sajtótájékoztatója után visszautasította a vádat, és rágalmazás miatt feljelentést tett volt munkatársa ellen. Ez alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2013. december 11-én nyomozást rendelt el visszaélés személyes adattal és hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás keretében házkutatást is tartottak Horváth Andrásnál.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés