Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Végrehajtási eljárást kezdeményeztek az MSZP ellen

| 2017. 04. 18. | 16:35:00
A szocialisták nem fizettek egy bírósági végzés után.
Végrehajtási eljárást kezdeményeztek az MSZP ellen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közleményben tudatja a a Jobbik, hogy végrehajtási eljárást kezdeményezett az MSZP ellen.

2016-ban a Jobbik jogerősen pert nyert az MSZP-vel szemben, ugyanis korábban a szocialisták a nemzeti néppártot az embercsempészettel hozták összefüggésbe, ám hazugságukat nem tudták bizonyítani, ezért a bíróság többszázezer forint megfizetésére kötelezte őket. Nem mellékesen a Fideszt is ugyanilyen ügy miatt marasztalták el. A szocialisták, a Magyar Idők nevű kormánylaphoz hasonlóan nem gondolták, hogy rájuk kötelezően vonatkozna egy bírósági végzés, így a pénzt mai napig nem fizették meg. A Jobbik végrehajtási eljárást kezdeményezett az MSZP ellen is

- olvasható a Jobbik közleményében.
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés