Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Felmondott a köztévénél a Prima Primissima-díjas riporter

| 2017. 04. 06. | 13:35:00
Az elmúlt időszak eseményei miatt döntött így.
Felmondott a köztévénél a Prima Primissima-díjas riporter
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

12 év után felmondtam az MTV-ben – jelentette be Al Ghaoui Hesna külpolitikai riporter, műsorvezető a Wmn.hu-nak adott interjúban, amelyből kiderül az is, hogy március 22-én volt az utolsó napja a közmédiában - írja az mno.hu.

Az elmúlt időszakban történtek számomra is elfogadhatatlan dolgok az országban és a televízióban, ezek miatt bennem is voltak dilemmák, hogy fölálljak vagy sem – mondta a szír–magyar származású Al Ghaoui, utalva többek közt arra, hogy a menekültválság sem úgy jelent meg a képernyőn, ahogy ő erről gondolkodik.

A folyamat első lépése az volt, hogy 2010-ben a tévé új vezetése át akarta helyezni belpolitikai riporternek. Hiába mondta az akkori hírigazgatónak, hogy ezzel a területtel ő soha nem foglalkozott, süket fülekre talált, ezért távozott a Híradóból.

A riporter ugyanakkor hálás is a tévének, hogy az utóbbi öt évben egy olyan műsort készíthetett – Bábel címmel –, ami tényleg arról szólt, és olyan értékeket közvetített, amit ő képviselt. Állítja: a műsor szerkesztésébe soha, semmilyen formában nem szóltak bele.

Amikor világossá vált, hogy megszüntetik a Bábelt, akkor már semmi értelmét nem láttam annak, hogy maradjak – mondta a riporter, akinek fölajánlottak ugyan néhány lehetőséget, de ő mást nem szeretett volna az MTV-ben csinálni.

Al Ghaoui szerint olyan szinten lett megosztott az ország, hogy most már csak zsákok vannak. Ezt a menekültválság során járattuk maximumra. 

Az emberek megpróbálják leegyszerűsíteni a dolgokat és egymást. A közszereplőket belepakolni a jobboldali zsákba vagy a baloldali zsákba, a »migránssimogatóba« vagy a fajgyűlölőbe... nincs középút, a szivárványnak nincsenek színei, csak fekete meg fehér van.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés