Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenből szervezték a „spontán” népharagot 2006-ban?

| 2017. 04. 20. | 17:12:00
Ezt állítja Gyurcsány Ferenc, akinek – elmondása szerint – erről bizonyítékai is vannak.
Debrecenből szervezték a „spontán” népharagot 2006-ban?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A zavargások megszervezése előtti hetekben a debreceni városházához kötődő körök szervezték az őszödi beszéd hanganyagának vágott részének nyilvánosságra hozatalát – erről beszélt a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Gyurcsány Ferenc.

A volt kormányfő azt mondta, pontosan tudható erről a hanganyagról, hogy a Fidesz vezetésének legfelsőbb szűk köre – Orbán , Kövér és még pár ember – tájékoztatást kapott Kósa Lajostól, mi fog kimenni.

Kósa Lajos debreceni polgármester ezt követően is kulcsszerepet vállalat a terjesztésben és annak előkészítésében, hogy legyen utána spontán népharag

- így a Demokratikus Koalíciói elnöke azt mondta, ezeket az információkat már lemondása után tudta meg és minderről vannak írásos dokumentumok még olyanok is, melyek nem a kormány hatáskörében vannak, így egy esetleges kormányváltás esetén nem tudják megsemmisíteni őket.

Gyurcsány Ferenc nem tart attól, hogy Orbán Viktor vagy Kövér László beperli, hisz ehhez már hozzá van szokva. Hozzátette, ha megteszik, akkor majd a bíróság elé fogja tárni, hogyan tudják ellenőrizni szavait.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Debrecen „egyik legszebb és legcsendesebb” városrészén aszfaltoztak
Fontos útvonalon fejlesztették, hiszen ez az utca vezet az orvosi rendelőhöz.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb üzemanyagárstop jöhet
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.