Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gyurcsány szép summával gazdagodott

| 2017. 02. 01. | 11:33:00
A DK elnökének nincs oka panaszra.
Gyurcsány szép summával gazdagodott
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között - írja az MTI. 

Az ellenzéki politikus több mint egymilliárd forintos osztalékot vehetett fel 2016-ban szerdán nyilvánosságra került vagyonnyilatkozata szerint. 

Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének független képviselőként havi 750 ezer forintos jövedelme van, vagyonnyilatkozata szerint tavaly emellett 1,2 milliárd forint osztalékot is felvett az Altus Portfólió Kft.-ből, amely kizárólagos tulajdonában áll.

Az ellenzéki politikus 2015-ben 74 millió, 2014-ben pedig 169 millió forintos osztalékfelvételről számolt be az Altus Befektetési Zrt.-től. A volt kormányfő emellett beszámolt arról is, hogy 215 ezer forint tiszteletdíjat vett fel a Fundacja Europejski Instytuttól. 

A DK vezetőjének tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009-ben vásárolt, több mint háromezer négyzetméteres telken lévő 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll, amelyet tavaly 61,7 millió forintos hitel terhelt, 1,4 millió forinttal kevesebb az előző évinél.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!