Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Már az olimpiaellenes pártiak is marakodnak

| 2017. 01. 30. | 10:01:00
Szanyi szerint a Momentum-főnök hisztije érthető.
Már az olimpiaellenes pártiak is marakodnak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő szerint az ő gyalázásával akarja népszerűsíteni a Momentum Mozgalom az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezését. A szocialista EP-képviselő a TV2 Tények című hírműsorának azt mondta, bizonyos mértékig indokolt a szervezet elnökének hisztérikus aggodalma, hiszen láthatóan nehezen gyűlnek az aláírások.

A Momentum Mozgalom a Nyugati téri aluljáróban szombat délután gyűjtötte az aláírásokat a budapesti olimpiai pályázat elleni népszavazáshoz, amikor Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő megjelent, ahogy azt előre bejelentette.  Aláírta az ívet, majd sajtótájékoztatót tartott, amelyen megjelent a Momentum elnöke, és a mikrofonok elé állt.

Fekete-Győr András azt mondta az újságíróknak, hogy elegük van a politikusokból, nyilatkozatok helyett inkább konkrét segítségre lenne szükségük.

Mi azt szeretnénk, hogy cselekedjenek ezek a politikusok, amit mi is teszünk a Momentummal, gyűjtsék az aláírásokat, és ne csak beszéljenek a sajtóhoz, mert ez színház, ez nettó színház.

A Momentum Mozgalom pár hete tűnt fel, az aktivistái február közepéig gyűjthetik Budapesten az aláírásokat, hogy legyen népszavazás az olimpiáról. 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szomorú szezonvég: csak nyolcadik a Debrecen
Szomorú szezonvég: csak nyolcadik a Debrecen
A DEAC kosarasai ennél jóval sikeresebb szezonra számítottak.
Gazdaság
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.