Hirdetés

Új fejezet kezdődik a Debreceni Egyetem második legnépszerűbb sportágában

2016.09.16. 16:07

Új fejezet kezdődik a Debreceni Egyetem második legnépszerűbb sportágában
Becsky István: Olyan edzőt szerettünk volna hozni, aki nemcsak folytatni tudja a megkezdett munkát, hanem beleillik ebbe a közegbe (Fotó: unideb.hu)

A csapat egyértelmű célja továbbra is az NB I-be kerülés.

Hirdetés

Új vezetőedzővel és megújult játékoskerettel vág neki a 2016/17-es szezonnak a DEAC Kamilla Gyógyfürdő NB1/B-s férfi kosárlabda csapata. A csapat célja továbbra is az NB I-be kerülés, ezért a tavaly a hatodik helyen végzett egyetemi gárda vezetősége úgy döntött, hogy mind az edzői stábnak, mind a játékoskeretnek vérfrissítésre van szüksége.

Olyan edzőt szerettünk volna hozni, aki nemcsak folytatni tudja a megkezdett munkát, hanem beleillik ebbe a közegbe. Így esett a választás Ferenczi Tamásra, aki az U18-as nemzeti válogatott szövetségi kapitánya és éveken át irányította az első osztályú Nyíregyházát. Segítője az egykori kiváló irányító, Horváth Imre lesz, aki több szállal is kötődik a debreceni kosárlabdához, edzőként és játékosként is megfordult már a cívisvárosban

– emelte ki Becsky István, a DEAC kosárlabda szakosztályának vezetője.

A játékoskeret több mint fele kicserélődött az előző évekhez képest, kiválasztásuk már az új szakmai stábbal közösen történt. Az edzőpáros - a nyíregyházi kötődését kihasználva - három játékost is átcsábított az élvonaltól búcsúzó szabolcsi megyeszékhelyről. Brane Savic hosszú évek óta játszik Magyarországon, rutinjával és mentalitásával óriási segítségére lehet a csapatnak. Kósa Tamás és Lajsz Gergely is a Nyíregyházáról érkezik, utóbbi ráadásul debreceni nevelés.

Szintén az első osztályból érkezett Farkas Attila, aki tavaly a Körmend együttesével Magyar-kupát nyert, a bajnokságban pedig bronzérmet. A 29 esztendős játékos szintén jelentős A-csoportos tapasztalattal rendelkezik. A vas megyei alakulaton kívül az Atomerőmű, az Albacomp és a Nyíregyháza csapataiban is szerepelt.

A Tiszaújvárosból érkező Varga Ádám szintén a debreceni utánpótlásban nőtt fel, csakúgy, mint Kozák Márton és Ben-Kane Dávid, akik a tavalyi U18-as gárdából, Tóth Bence, Gáspár Mátyás és Csomor Péter pedig a tavalyi U16-os csapatból kerültek be a bő keretbe.

A játékosok kiválasztásánál nagyon fontos szempont volt, hogy legyen A csoportos tapasztalatuk, és az edzésmunkájukkal, a játékhoz való hozzáállásukkal példát tudjanak mutatni a fiatal debreceni játékosoknak. Emellett szerettünk volna, hogy minél több debreceni kötődésű játékos kerüljön a csapathoz, illetve igyekeztünk lehetőséget adni az ígéretes utánpótlás korú játékosoknak is

– részletezte Ferenczi Tamás, kiemelve, hogy szeretnének pályaelőnnyel főcsoport-győztesek lenni ebben a szezonban.

Örömteli igazolás a hetvenötszörös felnőtt magyar válogatott Molnár András, aki az előző szezont az A-csoportos SZEDEÁK együttesében töltötte. A 33. születésnapját a napokban ünneplő bedobó már játszott másfél szezont a Debreceni Vadkakasokban, de ezen kívül a Szolnok, a Sopron, a Szeged, a Kecskemét és a MAFC csapatában is megfordult már a hazai élvonalban.

Az egyetemi gárda szeptember 17-én, szombaton játssza első mérkőzését az újonc Nagykőrös vendégeként

DEAC Kamilla Gyógyfürdő 2016/17-es kerete:
Vezetőedző: Ferenczi Tamás
Segédedző: Horváth Imre
Játékosok: Molnár András, Farkas Attila, Brane Savic, Lajsz Gergely, Kósa Tamás, Varga Ádám, Pék Dávid, Kovács Imre, Erdei Ádám, Tóth Péter, Opre Roland, Szarka Dávid, Ben-Kane Dávid, Kozák Márton, Tóth Bence, Gáspár Mátyás, Csomor Péter.

 

kosárlabdaDEAC

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Ez is érdekelheti

    Hirdetés