Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MSZP-elnök: Gyurcsánnyal lehet riogatni

| 2016. 07. 01. | 16:09:00
Összefogás helyett együttműködést szorgalmaz a baloldali pártokkal.
MSZP-elnök: Gyurcsánnyal lehet riogatni
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Választókerületenként egy jelöltet kell állítaniuk a 2018-as választáson a baloldali pártoknak, összefogás helyett pedig együttműködésben gondolkodnak – vetítette előre Molnár Gyula, az MSZP új elnöke az MTI-nek adott interjúban.

Szólt arról is, politikusként érti, hogy a Gyurcsány-féle DK stratégiája az, hogy elvegye a szocialisták támogatóit, ám üzeni, ezt nem fogják hagyni, sőt, vissza fogják szerezni a szavazókat. Megjegyezte, Gyurcsány Ferenc olyanná vált, mint a „sóska az óvodás gyerekeknek”: vele lehet riogatni.

Gyurcsány Horn Gyuláról tett kijelentésére, hogy ha élne, DK-s lenne, közölte, ízléstelen, hogy egy párt érzelmi életébe belegázolnak. Horn Gyula soha életében nem lenne más párt tagja, mint az MSZP-é – tisztázta. Vélhetően Gyurcsányra utalva megjegyezte, Horn „soha nem hagyná el az MSZP-t, soha nem árulná el az MSZP-t, soha nem verné szét az MSZP-t, soha nem tenne olyat, hogy a volt pártjával szemben politizálna”.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tortellinit hívott vissza a SPAR
Tortellinit hívott vissza a SPAR
Földimogyoró lehet benne.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.