Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megvan a debreceniek első igazolása

| 2017. 06. 16. | 18:36:00
Fontos láncszeme a csapatnak.
Megvan a debreceniek első igazolása
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jövőre is Debrecenben kosárlabdázik majd a DEAC csapatkapitánya, Molnár András. A válogatott bedobó hamar megállapodott a klub vezetőivel. Molnár a tavalyi szezon összes mérkőzésén kezdőként lépett pályára, és igazi vezére volt a bajnokcsapatnak a pályán, és azon kívül is.

Ahogy azt már korábban is elmondtam, az elsődleges célunk az, hogy a feljutást kiharcoló csapat magjával minél hamarabb megegyezzünk. Bandival megegyeztek az elképzeléseink a jövőt illetően, így nagyon hamar sikerült megállapodnunk. Nagyon fontos láncszeme ő a csapatnak, szeretnénk, ha hosszútávon is a debreceni kosárlabda része lenne. Jól halad a csapatépítés, a közeljövőben remélhetőleg újabb konkrétumokról tudok majd beszámolni

– mondta Becsky István szakosztályvezető.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Röplabda bronzcsata: idegenben egyenlített a Debrecen
Röplabda bronzcsata: idegenben egyenlített a Debrecen
Az Extraligában szereplő DEAC három szettben győzött.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.