Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Edzőváltás Debrecenben: betelt a pohár

| 2016. 12. 20. | 14:48:00
A klub első embere szerint új impulzusokra van szükség.
Edzőváltás Debrecenben: betelt a pohár
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DEAC Kamilla Gyógyfürdő hivatalosan is bejelentette, hogy az eddigi eredmények ismeretében az edzői feladatokat mostantól nem a Ferenczi Tamás-Horváth Imre páros látja el a feljutásra pályázó másodosztályú kosárlabdacsapatnál. Pótlásukat házon belül oldja meg a klub, az eddig az utánpótlás koordinálásáért felelős Berényi Sándor veszi át a vezetőedzői feladatkört, míg segédje a debreceni kosárlabda egykori sikerkovácsa, Ráthonyi Tamás lesz.

Ferenzi Tamást és Horváth Imrét változatlanul jól felkészült, tapasztalt edzőpárosnak tartjuk, munkájukkal meg volt elégedve a vezetőség. Az eredmények viszont sajnos nem úgy alakultak, ahogyan azt elterveztük a szezon kezdetén, így kénytelenek voltunk meghozni ezt a döntést annak érdekében, hogy elérjük céljainkat

– mondta a DEAC szakosztályvezetője, Becsky István.

A DEAC egy fordulóval az alapszakasz felének vége előtt 6-4-es mérleggel a Keleti-csoport negyedik helyén áll, a Hepp-kupában pedig a legjobb 16 között volt kénytelen búcsúzni.

Bár a közelmúltban már voltak biztató jelek a játékot tekintve, mégis úgy gondolom, hogy a csapatnak új impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy előrébb tudjon lépni. Az edzőváltás mellett a vezetőség további erősítésekben is gondolkodik, de konkrétumokról még nem szeretnék beszámolni. Mivel mindkét edzőt nagyszerű szakembernek tartjuk, ezért szeretnénk, ha a Debreceni Kosárlabda Akadémia kötelékében folytatnák munkájukat

– zárta szavait a szakosztályvezető.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Sarki fény tűnhet fel az égbolton
Sarki fény tűnhet fel az égbolton
Geomágneses viharra adtak ki figyelmeztetést.
Nys türelmes támadása sárga trikót ért a Kékestetőn, Dina a legjobb magyar
Nys türelmes támadása sárga trikót ért a Kékestetőn, Dina a legjobb magyar
Következik a Tour de Hongrie legnehezebben kiszámítható végkimenetelű szakasza.
Gazdaság
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.